Popov, Alekszej: A színjáték művészete - Korszerű színház 18-19. (Budapest, 1960)

A világnézet

Az ember a maga lelkivilágával mindenkor a művész figyelmének központjában állt.

"Ember - milyen büszkén hangzik ez a azé" - ez számos kiváló klasszikus és mai szovjet irodalmi alkotás eszmei és esztétikai programja. Az ember, a szülőhaza és a honi tájak iránt érzett szeretet mindenkor élő forrása volt az ihletnek, amelyből a művész alkotóerőt meritett, színeket és hangokat nyert.

Ha a művészben nincs meg az aktiv óhaj, hogy beleavatkozzék az életbe s művészetének eszközeivel hatást gyakoroljon rá, akkor nem beszélhetünk haladó, forradalmi művészetről.

Művészetünknek az élettel való kapcsolatát, e művészet hatékony erejét elsősorban a világos, realisztikus nyelvezet határozza meg, Ugyanúgy, mint ahogyan a művészet népi jellege, nyelvének érthetősége mindenkor a művészet és az élet kapcsolatát bizonyltja.

Az életigazsághoz való hűség a burzsoá társadalom művésze számára lépten-nyomon konfliktusokat idézett elő a művész társadalmi-politikai nézetei és a realizmushoz való ragaszkodása között. Az élet nagy igazsága iránti odaadás és hódoló szeretet, az az óhaj, hogy megénekelje az emberi szív szépségét, vagy megbélyegezzen egy embert az aljasságáért, a művészt gyakran az emberi boldogság harcosává tette, jóllehet ő maga nem tartotta boldognak önmagát. A művész tüzet lobbantott fel anélkül, hogy közben felismerte volna az élet elavult formái ellen intézett támadásának forradalmi voltát. A burzsoá művészet követőjénél a tehetség e sajátosságai nem egyszer odáig vezettek, hogy a művész szakított saját osztályával; a kritikai realizmus sok művészénél éppen ez volt a világnézet kialakulásának útja.

Minél mélyebben hatolt a művész az életbe, annál élesebb lett a szeme, annál inkább kezdte érezni az élet megértésének szükségességét.- 27