Popov, Alekszej: A színjáték művészete - Korszerű színház 18-19. (Budapest, 1960)

Bevezető

rendező játssza a legapróbb részletekig, a színésznek pedig csak' le kell másolnia és önmagában megvalósítania. Egyszóval: bármennyire mély és tartalmas volt is a rendező szerepe a színészi alkotás létrehozásában, nem szabad, hogy ennek akár a nyoma is lássák. Az ilyen rendező számára az a legnagyobb jutalom, ha a színész annyira beleéli magát mindenbe, amit a rendező megvilágított előtte, hogy még maga is elfelejti, mit kapott a rendezőtől."

Mi, rendezők és színészek, valamennyien, akik önmagunkon próbáltuk ki Vlagyimir Ivanovics útmutatásait, sohasem felejtjük el azok csodatevő erejét. Ezek az útmutatások semmivel sem tompították a színész kezdeményezését, nem erőszakoltak rá egyéniségéhez nem illő alkalmazkodást és színeket, nem követtek el erőszakot emberi természetén.

Vlagyimir Ivanovics intelmeinek egyik kiváló tulajdonsága volt, hogy felgyújtották az alkotó fantáziát, önálló megoldások keresésére irányították a színészt, feltárták számára az ember jellemét. Vlagyimir Ivanovics mindenkor a színész személyes élettapasztalatára apellált. Természetes, hogy az ilyen intelmek megfogadásához a rendezőnek kimagasló színészi tehetségekkel kell rendelkeznie.

A rendező második képessége: értenie kell hozzá, hogy a színésznek feltárja mindazt, ami a színpadon megvalósításra kerül.

"A rendező: tükör. Legfontosabb képessége, hogy megértse a színész egyéniségét, munka közben szüntelenül nyomon kövesse, miképpen tükröződnek benne a szerző és a rendező elképzelései, mi az, amire képes és mi az, amire nem, merre hajlítja fantáziája és óhaja, és mely határokig lehet állhatatosan megkövetelni tőle egyik vagy másik feladat el+Nyemirovics-Dancsenko: Cikkek, Előadások,Beszélgetések,. Levelek. "Iszkussztvo" M. 1952. 256. old. oroszul.- 15 -