Popov, Alekszej: A színjáték művészete - Korszerű színház 18-19. (Budapest, 1960)

Bevezető

A szovjet rendezés a legszorosabban összefügg a színház társadalmi és politikai feladataival, valamint a drámairással.

Hogy a népnek a lehető legtöbbet használhassunk, ahhoz hiánytalanul ki kell aknáznunk egyéni adottságainkat,minden erőnket és tudásunkat bele kell adnunk a szakmai munkába. Ehhez pedig az szükséges, hogy mindegyikünk kialakítsa saját hangnemét, megtalálja saját intonációit.

Munkája során egyik rendező az irodalmi, a másik a zenei, a harmadik a festészeti asszociációk és párhuzamok hatása alatt áll. Ezek a "felső folyamatok" mindegyikük törvényes jogai, ezekben jut kifejezésre a rokon művészetek hatása a rendezői egyéniségre.

De a rendezés művészi credóját nem a rokon művészeti ágak befolyása, hanem a rendezőnek az a képessége határozza meg, hogy tudjon szemléletesen gondolkozni s e gondolkodásmódot a színház nyelvén tudja kifejezni; döntő jelentőségű itt a rendező és a színész alkotó kapcsolatainak jellege.

Ez hát a probléma sarkkövet itt alakul ki a kollektíva világnézete, alkotó módszere,valamint a rendező gyakorlata, esztétikai szemlélete a következésképpen művészi eszményképei.

Csak az élet Igazságának mély ábrázolására irányuló törekvés, az az óhaj, hogy élményeink a nézőt magukkal ragadják, s a realizmus iránti igazi odaadás hozhatja létre a rendező és a színész kapcsolatának ezt az összhangját,amely nélkül nem érhetünk el sem művészi diadalt, sem a művészeti alkotómunka során érzett, semmivel sem összehasonlítható örömet.

Ha a rendező és a színész a többéves közös munka során unos-untalan belső vitát folytat a kettejük közti elsőbbségről, akkor ennek elsősorban a rendező az oka. A rendező alaposabban, sokoldalúbban fogja át a szcenikai mű egységes egészét, igy hát meg kell értenie, mennyire káros az ilyen vita a színházművészet számára, amely alapjábanvéve együt- 11 -