Popov, Alekszej: A színjáték művészete - Korszerű színház 18-19. (Budapest, 1960)

A díszlettervező

A színész meghatározott ritmusú és indulatu játéka alapulhat teljesen kontrasztos hangulatú zenén - és ettől a színészi alakítás csak erőteljesebben cseng ki. Ilyen kontrasztok, amelyek a színpadi cselekményt kiélezik,a díszlettervezésben is előfordulnak.

De elemezzünk előbb néhány példát arra, amikor a színpadkép kialakítása egybefolyik mindazzal, ami a színpadon történik.

A csendes kis templom, amely évszázadokon át küldte békés "esti harangszavát" az egész környéknek, Szimov díszlettervező akaratából felrobbant, a korhadt harangtorony és a kupola kétfelé hajolt, az égen viharfelhők tornyosultak /Páncélvonat/. Az előadás rendezői nem engedték, hogy a diszlettervező szenvedélye megmerevedjék egy festői vászonban, hanem ezt a vásznat az ember élő, remegő lélegzetével töltötték meg. A tetőre szibériai partizánok sorai kúsztak fel Versinyinnel az élükön.

A harangtorony parancsnoki megfigyelőhely lett, amely felé a társadalmi forradalom viharától felkavart felkelőosztagok igyekeztek.

Ez a költői kép, amely a diszlettervező és a rendező alkotó fantáziájában született, a színészekkel végzett további munka során az adott tömegjelenet megoldásának egész jellegét, ritmusát és beállításait mintegy előre meghatározta. És ami a legfontosabb: a jelenet művészi képe hűségesnek bizonyult, helyesen fejezte ki nemcsak ennek a jelenetnek, hanem az egész darabnak az eszméjét. Ez a kor művészi képe volt.

Csepurin Sztalingrádiak cimü darabjában, amelyet a Szovjet Hadsereg Színháza mutatott be, van egy jelenet, amelynek "Az átkelés" cimet lehet adni.

loo -