Vilar, Jean: Újítás és hagyomány - Korszerű színház 17. (Budapest, 1960)
Levél az igazgatóhoz
Ha ön szerződtetett egy fickót, aki, a színháztörténet javára és megújítására, olyan előadást hozott létre, amely nem csupán eredeti, de sokhelyütt egyenesen meghökkentő és túlárad a "déjà vu" szabályain - leállitja-e ön ezt a munkát, ezt az alkotást? Itt már nem a saját személyes Ízléséhez, józan eszéhez kell folyamodnia, mert ezeknek itt már nincs szavuk. Itt az ön bizalmára van szükség. Ez a rendezés, amelyet kezdetben csak néhányan értenek majd meg, egy még bizonytalanul mozgó nemzedék első gesztusa. És a közönség, néhány napos habozás után, talán elfogadja és szentesit! majd. Az igazat megvallva és egyben befejezésül: nem tudom, vajon az állampolgári boldogság nélkülözheti-e a szabadságot, de hogy a művésznek mindennapi, állandó szükséglete, efelől bizonyos vagyok. Avagy: rendezzen hát ön saját maga. Gyakorolja magát türelmesen, szerényen egy felvonáson. És ha a bemutató estéjén kinevetik, akkor, ha van önben némi fogékonyság és tehetség, megérti, miért vállalják legtöbben közülünk - legyenek ügyesek vagy ügyetlenek, tehetségesek vagy tehetségtelenek - szívesebben, hogy 10.000 frankkal rendezzenek egy darabot, és szabadok maradjanak, semminthogy 500.000 frankkal jobbágyok legyenek. Nagy várakozással üdvözli, J.V. Csőpostalevél Két nappal később Udvarias és békülékeny akartam lenni önnel, és csak ostoba voltam. ön ma is csak bádoggyáros. üdvözli, ezentúl a legmélyebb közönnyel, J.V. /1946/- 81
