Vilar, Jean: Újítás és hagyomány - Korszerű színház 17. (Budapest, 1960)

Levél az igazgatóhoz

repnek.arnit az ön rendezőjének néhány nap alatt kell meghatároznia.

A színészeket meg kell fizetni. He mosolyogjon... Tudom, hogy itt vannak a különféle adók és illetékek is. És mégis: a szinészeket meg kell fizetni és jól kell megfizetni. A lehető legjobban. És életüket a színházban kellemessé kell tenni. Különben csak az előadásokra /vagy a próbákra/ jönnek el és a lehető leggyorsabban el is mennek. A szinész öltözője szent hely, titokzatosabb, mint gondolná; itt találja meg minden este a figuráját. Ez a figura néha egyszerű csőlakó, de máskor fejedelem vagy érsek. Tehát legalábbis lakályossá kell tennie; még akkor is, ha magát a színészt nem érdekli túlságosan öltözője vagy a saját megjelenése. És ha szívügyeit is ott akarja lebonyolítani, vigasztalódjék azzal, hogy talán mestersége követeli meg tőle az efféle szerelmi bolondságokat.

Igaz is, majd elfelejtettem! Az öltözők évente egyszeri alapos kifestése jó alkalom, hogy tanúságot tegyen a színház iránti szeretetéről. A színésznek nagyon is gyakran alapja van rá, hogy igazgatója állításai mögött hazugságot szimatoljon. A szinház szeretete mindenekelőtt azt jelenti, hogy azokat szeressük, akik ezt a szakmát gyakorolják. És végül jelenti azt is, hogy szeressük a helyet, ahol esténként találkoznak színpadi alakjuk jelmezével, kellékeivel és leikével.

Bármit Írtam is önnek ebben a levélben, csak Írott malaszt marad, ha színházában - mégpedig az első darabtól fogva - nem alakul ki egy bizonyos szellemi légkör vagy, még pontosabban, valamilyen szellem. De milyen ostoba vagyok - hiszen ezt az ön személye már eleve megteremti. Ha ez a szellem káros, akkor rendezőjének veszélyes, a mü megvalósítására ártalmas küzdelmet kell vívnia. Jól tudom, hogy,annyi más társától eltérően,ön nem a kicsinyes selyembe -