Vilar, Jean: Újítás és hagyomány - Korszerű színház 17. (Budapest, 1960)

Részletek egy intrjúból

Hogy kevésbé személyes módon feleljek önnek, hadd emlékeztessem rá,hogy legalábbis az elmúlt fél évszázad mélyreható színházi változásait majdnem mindig egy kisebbség idézte elő; a színházi emberek között néhány színész vagy egyéb művész, a közönség soraiban pedig egy maroknyi, de hűséges műkedvelő: Franciaországban Antoine, Copeau, a Cartel, az Egyesült Államokban a Little Theatre mozgalom, a Provincetown Players,Oroszországban Sztanyiszlavszkij és az első műkedvelő társulatok, majd a moszkvai Művész Színház stúdiói.

Tehát nem a filmipar fejlődése kényazerithetne rá bennünket, hogy csak egy kisebbségé legyünk. Helyesebb lenne azt mondani, hogy ha valamilyen társulat mélyreható változást idéz elő a színművészeiben, úgy a jelenlegi társadalmi helyzetben az a sorsa, hogy mindaddig, amig alkotása valóban eredeti, csak egy kisebbségé legyen. Meggyőződésem,hogy egy kiegyensúlyozottabb, igazságosabban megszervezett társadalomban a nagyközönség magáévá tenné a merész és uj művészeti formákat. De a mi színházainkban a közönséget nem a nemzet fogékony elemei, azaz a munkások, a mérnökök, a katonák,a tanuló vagy nyomorgó ifjúság alkotják/mivel a helyárak túlságosan magasak/, hanem, sajnos, a feketepiac pocakos fejedelmei és a kicsattanóan viruló Járadékosok. Én a magam részéről szívesebben Játszom üres ház előtt, de a magam kedvére, semhogy olyan közönséggel legyen dolgom, melynek egyedüli erénye, hogy meg tud fizetni egy 90 vagy 155 frankos helyet.

... /1946/- 41