Vilar, Jean: Újítás és hagyomány - Korszerű színház 17. (Budapest, 1960)

Rosszkedv és néhány javaslat

Ez lenne minden?

Nem. Bizonyos, hogy valamely kor őrültsége nem magyarázza meg azoknak a drámai müveknek a létrejöttét, amelyek egyben irodalmi "formákat" is képviselnek. Szükség van tehát azokra az irodalmi törvénykönyvekre is, amelyeket csak hosszú és teljes engedelmesség után hágnak át.Erről a szükségletről vallanak Racine előszavai, Boileau poétikai archívuma, az Arisztotelészre való hivatkozások csakúgy, mint Molière gúnyolódása a görög mester fölött,Corneille kommentárjai stb... Lope de Vega és Calderon több helyütt foglalkozik a témákkal, a verseléssel, a dráma és a komédia sajátosságaival. Schiller és Lessing szinte tanáros szigorral kutatja a német dráma irodalmi formáját;Goethét pedig egész életén át foglalkoztatta a színház algebrája.

Ha megvizsgáljuk Marlowe, Webster, Ford, Ben Jonson, Shakespeare stb. drámáinak alaprajzát, rájövünk, hogy azt ellentmondást nem tűrő törvények szabják meg. Mindenesetre uralkodó elem bennük a vers, valamint a képekre való tagolás és a hely elvontsága /ami jobb. mint a hely egysége/. Az idő problémájával nem törődnek. Csak egy a fontos /és ezt a korabeli színpad lehetővé is tette/s hogy a drámai félelem kitartson egészen a hősök haláláig. Végül, ismételjük, a közönség igényei, úgy látszik, megkövetelték a harsány szertelenséget mind a rémületben, mind a komikumban.

így hát a költő képzeletének törvények,néha pontosan meg is fogalmazott törvények szabnak formát. Törvényeket szab minden esetben a szinpad és a nézőtér építészeti szerkezete is. Az anarchia, a "tedd, ami jólesik", a "ehe sera, sera" /ahogy lesz, úgy lesz - A ford./ itt is megvan, akárcsak az utcán, de szigorú tilalmak ellenőrzik és tartják kordában.

A mi drámairóinktól is azt várjuk,hogy vessenek gátat lazaságuknak, és vállaljanak magukra szabályokat, törvényeket, parancsokat, vagy alkossanak ilyeneket; mégp^'xg mindenki számára azonosakat.

X- I03