Ribi Sándorné (szerk.): Kínaiak a színházról - Korszerű színház 16. (Budapest, 1960)

színmüvekben fel la használják a tanultakat. Amikor Csungkingban voltunk, közöttünk is voltak néhányan, akik igyekeztek tanulni a nemzeti hagyományoktól» per­sze az akkori tanulás nem lehetett olyan szervezett és tervszerű, mint a mai. Mi is megtettük, hogy a osungklngi utcákon, teaházakban figyeltük az embere­ket, hogy megfigyeléseket gyüjtsünk egy-egy színpadi figura kialakitásához, mert eleven, a közönséget meg­ható emberalakokat akartunk teremteni, nevelni akar­tuk a közönséget. Nem csak a politika terén akartunk küzdeni, ha­nem művészi téren is.Amikor megérkeztünk Csungkingba, a drámának alig volt közönsége,minden egyes darabbal, előadással növeltük közösségünket. A Kuomintang ek­kor megszervezte a "Vadrózsa" társaságot Csen Csüan vezetésével, hogy ellensúlyozzon bennünket. Ha elő­adásainkban kizárólag a politikai mondanivalóra akar­tunk volna támaszkodni, nem álltunk volna meg a lá­bunkon. Amikor Kuo Mo-zso darabjait, a "Csü Jüan"-t Csen Paj-csen "Karrier"-jét bemutattuk, a közönség hajnalban kezdte el a sorbaállást a jegypénztáraknál. A "Csü Jüan" egyik előadásán fordult elő, hogy áram­szünet miatt gyertyákat gyújtottunk és úgy játszot­tunk tovább, mert a közönség igy is látni akarta a darabot. Voltak olyanok, akik egy-egy darabot három­­négyszer is megnéztek, voltak, akik utánunk jöttek a városból a külvárosi előadásokra is. A közönség na­gyon megszerette Csin San elvtársat Csü Jüan szerepé­ben, voltak, akik utánozni kezdték versolvasó stílu­sát, beszédmodorát, taglejtéseit. Ha előadásaink puszta politikai jelszavak lettek volna,nem lett vol­na bennük igazi művészet, a közönség beérte volna az­zal, hogy elolvassa a darabot, amely megjelent könyv­alakban s nem törte volna magát hajnali sorbaállással a jegyekért.- 77 -

Next

/
Thumbnails
Contents