Vailland, Roger: Színházi tapasztalatok - Korszerű színház 14-15. (Budapest, 1960)

III. A tragédiáról

ző, hanem egyszersmind színész és színigazgató is volt és arra is gondolt, hogy elhelyezze a maga hatásait és hasznosítsa színészeit. Ugyanez gyakran megesik Shakespeare-rel is.

X

Mihelyt a drámai cselekmény eltávolodik azoktól a szabályoktól, amelyeket a francia tlpusu klasszikus tragédia kapcsán oly szigorúan lerögzítettek, degradálódása igen különböző formákat ölt.

Ha a szabályt a végletekig viszik és minden jelenetnek megadják a maga külön konfliktusát, akkor a cselekmény egysége bánja és a "bonyodalmas" színházba zuhanunk; ettől Corneille sem volt mindig ment, Victor Hugo pedig sohasem, és Így jutunk el a melodrámához. Racine a Britannicus előszavában nagyon szigorúan Ítéli el az ilyen túlkapásokat;

"Csupán a természetestől kellene eltérni és elmerülni a rendkívülibe. Kevés anyaggal terhelt, egyszerű cselekmény helyett, amelynek egy nap alatt kell leperegnie, amely fokozatosan halad befejezése felé s amelyet csupán a személyek érdekei, érzelmei és szenvedélyei töltenek ki, ugyanezt a cselekményt annyi eseménnyel kellene megtölteni, amennyi egy hónapra volna elegendő, annyi, minél meglepőbb, annál kevésbé valószínű színpadi játékkal, végtelen sok dagályos beszéddel, amelyben elmondatnánk a szereplőkkel mindannak ellenkezőjét, amit mondaniuk kell."

Racine azonban a Berenicében nem tudja teljesen elkerülni, hogy az ellenkező hibába ne essék,azaz hogy a cselekmény egységének javára fel ne áldozza a másodlagos konfliktusokat, amelyekből pedig az egyes jelenetek életszerűsége fakad. így magyarázza meg szándékát;

"Már régóta meg akartam kísérelni, tudok-e tragédiát csinálni a cselekménynek azzal az egyszerűségével, mely anynyira megfelelt a régiek Ízlésének. Mert legelső szabályaik között ezt hagyták ránk.

34 -