Vailland, Roger: Színházi tapasztalatok - Korszerű színház 14-15. (Budapest, 1960)

II. A spanyol kabaréról

azlnjátékl Jelleget nyer a rivalda által, amely a művészt a nézők számára megközelithetetlenné teszi. Az a tény, hogy a művész egyedül van a színen, szemben egy nagyszámú közönséggel, sajátosan növeli a provokáció, a nyílt kihívás szemérmetlenségét.

Száma befejeztével az énekesnő vagy a táncosnő az urakhoz csatlakozik, akik páholyukban itallal vendégelik.Ez újabb kihívást Jelent, amelyre a földszint hevesen reagál, A nép, miután megtapsolta a művésznőt, aki az emelvény magaslatáról provokálta, most sértegeti a páholyban ülő szajhát, aki ugyanaz a nő. Szidalmazza pártfogóit is. így a színésznek a nézőhöz intézett kihívását egy osztálykonfliktus gazdagítja.

így volt ez a mi színházainkban is, a középkortól a XVIII. század második feláig. A társulatot pártfogoló főrangú személyek a színpadról nézték végig az előadást és még a Játék folyamán sem rejtették véka alá bizalmas viszonyukat a színészekkel és különösen a színésznőkkel; a földszinthez intézett kihívás Így még szemérmetlenebb volt, mintha a művésznőket, számuk végeztével, páholyukban fogadnák. Ilyen körülmények között Játszották Corneille-t, Racine-t, Moliére-t, Angliában pedig Shakespeare-t.

"... Ezek a nézők, akik a színpadon álltak vagy a kulisszák között Ültek, ezek az előkelő személyiségek, akik nemességük foka szerint köhögtek vagy fújták hangosan orrukat, akik gátlás nélkül beszélgettek, ha a darab sodrása lanyhult, látcsövezték a nézőteret, sőt, néha leszóltak a nézők közé, akik kedvűk szerint Jártak ki-be és egészen pirandellói intimitásba kerültek a cselekménnyel, nem könynyitették meg a színészek Játékát..." /Louis Jouvet: Egy komédiás feljegyzései/.

Ahogy a spanyol kabaréelőadás csúcspontja,azaz befejezése és végcélja felé közeledik, az obszcén provokáció fokozatosan gyengül, mig végül teljesen eltűnik az utolsó számban, amely, mint már mondtam, mindig a társulat legjobb tán- 15