Burian, E. F.: Rendező és színház - Korszerű színház 12-13. (Budapest, 1960)
Söpörjétek ki a színpadot! (Apám emlékének)
rl méltóságát sárba tiporják. A nézőközönségnek ás a színháznak közös célja tehát nem az, hogy jó embereket neveljenek, hanem az, hogy saját magukat megváltoztassák és Így aztán képezek legyenek megváltoztatni a világot. Ml a különbség a szinrevitel és a színpadi alkotás között? (gyakorlatban nyilvánvaló a különbség a színházi munka e két fajtája között. Elméletben azonban sajnos a két kifejezés értelme összefolyik és gondolom,ezért Is hasznos lesz, ha itt megemlítek két tipikus példát, amelyek közül az els5t szlnrevltelnek, a másikat alkotásnak nevezhetnénk. Témát Shakespearetdl veszek, bár lehetne bármely más szerzőtől is, mert a szlnrevitel és a színpadi alkotás szempontjából a téma nem túlságosan fontost. Az adminisztratív színigazgatónak van rendezője és vannak színészei, akiket többé-kevésbé úgy válogattak össze, ahogy azt a színház rendes vagy rendkívüli szükséglete megkívánta. A művészeken kívül a színháznak van szmenikusa, esetleg zeneszerzője vagy koreográfusa és jelmeztervezője is.A színház igazgatója elhatározza,hogy mondjuk valami Shakespeare darabot fog előadni. A szövegkönyvet átadja a rendezőnek, aki kiosztja a szerepeket. A szereposztást gyakran az igazgató ur egyéni Ízlése dönti el vagy pedig a kulisszák mögötti "tagságn-politika befolyásolja. Az is előfordul, hogy Shakespearet az igazgató azért választja, mert olyan "sztárokat" szerződtetett, akiknek meggyőződése, hogy tehetségükhöz csakis Shakespeare méltó. A rendező több vagy kevesebb figyelemmel elolvassa a szövegkönyvet és mindjárt meg is rövidíti, hogy az előadás a publikum számára ne legyem túlságosan hosszú. Közben az igazgató büszkeségét, a szcenikust megbízzák, hogy készítse el a díszleteket. Miután azonban a díszletek még nincsenek készen, egyelőre a színpadon jelzésekkel helyettesítik azokat. Most jön a rendező a saját ötleteivel, amelyek rendszerint abban merülnek ki,hogy azt, ami azelőtt jobbra volt, most balra helyezi, stb. ée bocsánatot kér a színészektől, hogy ezeket a színházi szokástól eltérően kivételesen "megengedi"magának. Ezt követő- 61