Burian, E. F.: Rendező és színház - Korszerű színház 12-13. (Budapest, 1960)

Söpörjétek ki a színpadot! (Apám emlékének)

kát és visszaverjük mindazok ellenséges támadásait, akiket a művészet akadályoz abban, hogy nagyképűen ámítsák a közönséget. Pel kell fedeznünk a költő szinnadl hivatásit. Akár a régiek - Mácha, Érben, vagy Havlieaek - akár a mai Írók kőéül He aval, Seifert, Tornem vagy Hora, meggyé ed dé sea-' verseik segítenek abban, hogy a cseh szí ebé«mavészét meglelje a művészi értékek ajjáforrnálásárnak módját. A vers a színpadon élő beszéddé változik, ahogy a képzőművészet, s same is egyre inkább utat tör az élő színházművészet felé. Olyan korban élünk, amely egyre inkább megköveteli a specializálódástól való elhajlást. Úgy la mosdhatjuk, bogy eljött a kultúra átlagon felül emelkedő általámoBangának ideje. Ha egészen egyszerűen lehetetlen egy művészeti ágon belül egész gazdagságukban kifejezni azokat a történelmi változásokat, amelyeket átélünk, Összefogni, elkrmezállni, közös utón haladni a jövő felé: ez az a jelszó, amely megingatja az úgynevezett örök, pamaeszusi trónokat. Közös érdekkel és közös céllal kall magtereatenttnk a szintetikus aeoelálie és müvésse ti esvpeű-tefcnt.

A múlt művészetében ma sok mindent avultmak látunk. Ez persze nem ezért van Így, mert mi be szeretmémk érni aszal, hogy lerombolunk mindent, and a ml alkotásainkat megelőzte, hanem aaért, mart a bennünket megelőző világ éppúgy elidegenedett számunkra, mint kultúrája. Olyan uj reaaazánmz felé haladunk, amikor az architektúrának, a zenének, a festészetnek, a szobráézatank, a drámának, a költészetnek és a táncnak egyformán fontos szerepe lesz, mert ezek együttvéve hallatlanul érdekes uj formákat ás uj színházi formákat terenthetnak.

A nemzet, amely 1918. október 28. előtt puskával éa tollal a kezében harcolt jogaiért, ma - az önállóság tizenkilencedik évében - egyet Jelent a dolgozó néppel, amely folytatja a harcot a demokráciáért, a dolgozó ember demokratikus jogaiért. Ezzel a harccal szemben már csak néhány ma- 45 -