Burian, E. F.: Rendező és színház - Korszerű színház 12-13. (Budapest, 1960)

Söpörjétek ki a színpadot! (Apám emlékének)

hogy agy normális hallású közönség a kinok-kinját szenvedi közben. A rendezd - Muzsikus zeneileg la hal 1.1 a a jelenetet. Hal ja a színpadi hangulat ás a cselekmény közötti re.ltett harmóniát is ás képzőművészeti és mimikái elképzeléseit is csak akkor valósíthatja meg, ha azok egyeznek az akusztikai elképzelésekkel is. A rendező egyébként sokat tanulhat a ze­nei partitúrákból, ha mást nem, akkor a mű törvényszerű fel­építését és szervezését. /Különösen jó példák erre Bach, Schönberg és Smetana partitúrái./ Rendező és képzőművész. Itt ismét a rendező-képzőmű­vészről kell beszélnünk, hiszen a mai rendezőnek, miként minden alkotónak, éppúgy kell látnia la.mint hallania művét. hogy azt a legfinomabb árnyalatokig megvalósíthassa. A kép­zőművészek mindeddig vagy a díszleteket készítették mint díszlettervezők, vagy a legjobb esetben olyan színpadi kere­tet alkottak, amelynek a tartalmat kellett visszaadni sti­lizált formában, A konstruktivizmus megszabadította a szín­padot ezektől az Ízléstelenségektől. A képzőművészből mérnök lett, aki felméri a színpadot és a teret úgy osztja fel,hogy kiküszöbölje az olyan összeütközéseket, amilyeneknek minden normális színpadon tanul lehettünk. Végűi is mindegy volt, hogy az erdőben játszanak vagy a szőnyegem a lényeg az,hogy a díszlettervező a színpad képzőművészeti vonatkozására kon­centráljon ésr ihletét nem a színdarab képzelt tartalmától, hanem a színpadtól kapja. Ssért volt az építész otthonosabb a színpadon, mint a festő; most ugyanis már nemcsak a terü­let dekorációs megoldásáról volt szó, hanem a tér valóságos felépítéséről vagy csökkentéséről. A konstruktivizmus meg­tisztította a színpadot, megteremtette a szabad térben való alkotásnak a feltételeit és olyan színpadi formákat fedezett fel, amelyek minden puszta dekorativságtól és kétes célsze­rűségtől mentesek. A rendező-képzőművész nem halmoz tárgyat­­tárgyra a színpadon, hanem előkészíti a színpadot a színpadi élet egyes részeire úgy, ahogy rendezésének képzőművészeti. 36 -

Next

/
Thumbnails
Contents