Burian, E. F.: Rendező és színház - Korszerű színház 12-13. (Budapest, 1960)

Söpörjétek ki a színpadot! (Apám emlékének)

A felesleges csecsebecséktől megtisztított színpad úgy ölti magára a költő szavait, mint egy fátylat, amely illúziót kelt bennünk ás úgy hatalmába kerít, hogy szinte alig tudunk eszmélni a kábulattól. A prózairó nincs otthon a színpadon. Az ő szavát át kell költeni a színpadi produkcióhoz és soha nem ér el olyan hatást, mint a költő. A prózairó a mondatoknak nem ad szárnyat, hogy magukkal ragadják a közönség fantáziáját. A prózairónak a szinapd adja meg a lehetőséget, hogy költővé váljon.A költő ezzel szemben úgy röpdös a színpad és a nézőtér között, mint valami tarka szárnyú lepke és a közönséget olyan önkívületi állapotba hozza, hogy az képes lesz akár a legnehezebb problémákat is egy gyermek természetességével befogadni. A költő a színpadi Ideológia hordozója - a prózalró oeak kényszerből Jut el ehhez. A színház történetében Shakespearenek, a szonett szépségei legzseniálisabb felfedezőjének kellett Jönnie, ő vetette ki a színpad minden szépségének hálóit, a ezekkel fogja meg a kulturközönség legértékesebb halaoskáit. A régi görög komédia inkább osak vers volt, mint színház, de a színház később mégis ebből született meg, mert a költészet életereje, a szót tetté tudta változtatni. Ezért Írja Sezval egyhelyUtt a közönséghez fordulva:

"Kincs értékesebb az életnél,

A költők ezt megértették«

Újra bátran tudnak énekelni,

S nemsokára rátok is átragad ez a hév,

És ti velünk fogjátok majd énekelni A vándor kintornások gyönyörű dalát És még szebbeket is.

Az asszonyok újra szeretni fognak,

A gyermekek sápadt aroa ragyogni fog,

Éljsn a középkori kunizsló költő".- 26 -