Gassner, John: Válság a színpadon - Korszerű színház 10. (Budapest, 1960)

Ionosén azért, mert a színészitek, aki alkalmazza, ki kell lépnie a szinpadkeretből és meg kell semmisítenie a negyedik falat. Elnézőbb volt Hamilton a monológgal szemben, amelynek két fajtáját különböztette meg: a kifogásolható "szerkezeti" monológokat, amelyek megmagyarázzák a cselekményt /mint a Lady Windermere legyezőbe utolsó felvonásának kezdetén/ vagy színpadon kivül történt eseményekről számolnak be és az elfogadható "elmélkedő monológokat". Az utóbbiak - mondotta -, megengedhetők a modern drámairó számára, mert ezekben a szereplő gondolatmenete nyilatkozik meg.Hamlet beszédeit például természetesnek lehet feltüntetni,mert lélektanilag indokoltak.

1939-ben viszont Clayton Hamilton azt irta,hogy a Különös közjáték félreszólásai, amelyek egyáltalán nem zavarták a kitünően sikerült Theatre Guild-produkció közönségét, "elmélkedő monológok" voltak, mert a színész "nem kényszerült ki a színpadképből".^8, A félreszólásnak és a monológnak ezek az elemzései csak olyasvalaki számára jelenthetnek segítséget, akinek fontos a "színpadképnek" - azaz a szinpadkeret és a negyedik fal konvenciója által létrehozott környezetnek megőrzése. Az olyan színháznál, ahol a valóság illúziója nem követelmény, a drámairó és a rendező nagyon könnyen szándékosán akarja a színészt a színpadképből kikényszeríteni. Lehet, hogy nem is a monológot akarják "indokolni", hanem a közönséget akarják meghökkenteni, stimulálni az illúzió megsértésével. Ezért tehát a pszichológiát teatralizmus8al helyettesítik és kiaknázzák a néző közvetlen megszólításának hatóerejét /vagy vonzását vagy komikus lehetőségeit/. Amikor a teatralista irók és rendezők visszaállították a monológot a modern színházban,minden bizonnyal nem^rdekelte őket, hogy azt "természetessé" tegyék; azt a•kerták,hogy az "nem természetes" - azaz teatralista legyen.

78. The Theory of the Theatre /New-York, 1939/ 48-51.old.- 56 -