Gassner, John: Válság a színpadon - Korszerű színház 10. (Budapest, 1960)

ilyen kiegészítő célt szolgál; jő példa erre Az ügynök halála. Feltehetjük azonban magunkban a kérdést, vajon Az ügynök halála ilyen hallatlanul hatásos lett volna, ha teljesen expresszionista lenne?

Végül szabadon alkalmazta a teatralizmust Piscator, Brecht és más epikus realisták. Ők azonban más, nem tisztán teatralista célokból teatralizálták a drámairást és a színpadi előadást. Azért semmisítették meg a negyedik fal konvencióját, hogy eszméket és ideológiákat demonstráljanak."

A "konvenció", "konvencionális" szavakat Gassner általában művészeti értelemben használja, azaz valamilyen műfaj vagy irány meghatározott, elfogadott, egyezményesnek tekinthető és pontosan körülírt játékszabályait,formai Jalleglegzetességeit érti rajtuk.

"3. Ezenkívül találkoztunk még a huszadik század színházában a teatralista törekvéseknek egy olyan típusával, amely nem volt kapcsolatban semmiféle más speciális célkitűzéssel és technikával,mint amilyen az expresszionizmus vagy az epikus realizmus. Ez a fajta színház hajlamos arra, hogy a színháznak öncélként való felfogását részesítse előnyben; ezért egyszerűen "tiszta teatralizmus"-nak nevezhetjtik.Hogy helyét megállapíthassuk, négy kulcsfigurára hivatkozhatunk, akik 1914-ig kialakították általános elméleteiket és, többé-kevésbé egymástól függetlenül, át is vitték a gyakorlatba. Ezek az emberek Alekszandr Tairov, Vazevolod Meyerhold, Jevgenyij Vahtangov és Jacques Copeau; munkájukat ma jól ismerik mindazok, akik a színháztörténetet tanulmányozták.

Tairov 1914-ben alapította meg Moszkvában Kamaraszínházát, hogy kifejezésre juttassa szembenállását Sztanyiszlavszkijnak a Moszkvai Művész Színházban érvényesített realista módszereivel. Tairov célja az volt, hogy ujra-teatralizálja a színpadot olyan nem-realista darabok előnybe helyezésével, mint Oscar Wilde Saloméla. amely a Kamaraszin-.28 -