Gassner, John: Válság a színpadon - Korszerű színház 10. (Budapest, 1960)
sok. Célja a drámai igazság lesz és amikor a színpadon azt megtestesíti, szabadon bánhat anyagával - az emberi jellem és cselekvés elemeivel - bármilyen,tetszése szerinti módon,mindaddig, amig konvenciója érthet"?, jellegében teatralista marad és nem akar más lenni, csupán a megmutatásnak egy módszeredé.. A teatralizmus ideális színpada természetesen "színpad lesz,és semmi egyéb, csak színpad... talapzatként szolgál, amelyre a színészek felépitik a színjáték plasztikus szerkezetét." Olyan színpadnak kell lennie, amely megszabadult a szinpadkerettől, többé nem képkeretszerü vagy dobozszinpad,hanem olyan emelvény, amely nyíltan a színész szolgálatára hivatott. Az ilyen színpadon nincs festői díszlet, hacsak a színész cselekménye és dialógusa nem igényli a környezet egyes részleteit; és a rendezés még ezeket is teatralizálhatja. A néző viszonya az ilyen színházi produkcióhoz, mondja Bakshy, nyilt és független lettet, miután a néző tudja, hogy nem kell feloldódnia egy illúzióban vagy áldozatul esnie egy varázslatnak. Módot kap rá, hogy mint megfigyelő, megőrizze szabadságát; inkább olyan független, kritikus szemlélőként kezelik, akinek számára a játékot előadják, mint egy bűvész illuzionista cselvetésének áldozataként./Az "illuzionlzmus" szakembere lehet vagy a naturalista,aki arra törekszik, hogy a néző számára reális környezetet varázsoljon elő, vagypedig a szimbolista, aki megkísérli, hogy a néző egy képzeletbeli világban és valamilyen misztikus élményben oldódjék fel./ Ennyit a teatralisták általános céljáról! Meg kell azonban Jegyeznünk,hogy a szinház teatralista felfogása a jelenkori produkciókban különböző módokon és különböző mértékben nyilvánul meg. Arra a kérdésre,hogy vajon a teatralizmus a kritikai realizmusnak megfelelő alternativa-e a modern színházban Jelenleg, az volt-e a múltban, 34. Alexander Bakshys The Theatre Unbound /London: Cecil Palmer, 1923. /18. o'./ A tanulmány, amelyből idézek, 1921-ben jelent meg elsőizben.- 24
