Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)

ták munkáját jelzi - itt van a ''Kolhoziroda". Figyeljék csak milyen könyörtelenül csönget a csengővel a kolhoz elnöke, s igyekszik lecsillapítani a kolhoz-gyűlést! Ott fennt a nézők feje felett, ahol egy sor napraforgó áll,ott - az utón - rejtőzik gyilokkal markában a kólák,aki a kolhoz ifjú aktivistanőjét várja...

Hiszen elhitt sok mindent a néző a Vasáradatban, amikor a színház nem próbálta megjátszani a "\cj.ódit", hanem költői képzelőerőre támaszkodott, amikor bizonyos mértékig felajzotta a néző képzeletét, s igy a néző megértette és érezte a déli éjszaka minden báját abból, hogy rápillantott egyetlen, a többinél hamarabb felgyulladó csillagra és meghallotta az ukrán lányok halk, bánatos énekét... Jöttek a színészek, s mindent "helyére raktak." Ilyen nagy erejük van a színészeknek! Ilyen hatalmas erejük!!

9.

S most mindjárt szeretnék példaként felsorolni néhány kiváló, zseniális neves szinuszt és színésznőt, kiknek lenyűgöző ereje arra kényszerit,hogy a színházról,mint valami csodáról, mint valami varázslatról, mint olyan hatalmas erőről szóljak, amely lelkiekben gazdagítja a népeket, az egész emberiséget, az egész világot.

De a színház egész ereje éppen abban rejlik, dogy. nemcsak az egyes, különlegesen kiváló színészek, nemcsak a zseniális,évszázadokig dicső szinpadi művészek, hanem a színművészet egyszerű, tehetséges képviselői is képesek csodát művelni a nézőkkel.Enélkül a "varázslat" nélkül az egész világon mindössze három-öt színház létezhetne, ha nem kevesebb.

Éppen abban rejlik a dolgok lényege, hogy amikor az ember a legelső, alig "összeálló" előadásokat nézi, például a moszkvai Kortárs Színházban, amely alig bujt ki a to- 98 -