Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)
kell és állandóan növekszenek/, akkor a film sokkal erősebb lesz a színháznál. És nem! - amennyiben tudatosan felhasználjuk a szinház minden hatalmas eszközét, egybegyüjtjük azokat, tanulmányozzuk, kipróbáljuk és kiválogatjuk közülük a leghatásosabbat, amennyiben szaporítjuk és gazdagítjuk ezeket uj művészi ötletekkel és ta]álmánysággal. Az az igazság, hogy a szinház művészete nemcsak hogy nem marad el a film művé-T szét mögött, de korlátlan uralkodóvá válik "saját területén". Amennyiben tudatosítjuk magunkban... Amennyiben kiválogatjuk, átrostáljuk, megválasztjuk... Amennyiben uj kapcsolatokat és egységeket teremtünk a múlt legjobb hagyományaival... Amennyiben ráadásul még gazdagítjuk is ezeket uj ötletekkel... Ezért kell visszaemlékeznünk, s ujjainkon elszámolnunk mindent, amit a múlt századok népi színházi játékaiból megtalálunk. Ezért kell szenvedélyesen keresnünk és feltárnunk a szinház térképén uj földeket.A filmnek is érdemes ezen elgondolkodnia, mert mig a szinház gyakran tekint a filmre, az utóbbi igencsak gyakran, sajnos nagyon gyakran egyszerűen lemásolja a színházat. Ráadásul rosszul másolja le. Épp olyan rosszul, mint amilyen rosszul igyekszik a szinház majmolni a filmet. Ebből aztán a következő kerekedik: eljön a néző a színházba, s azt látja, hogy az előadásban filmet vetítenek, eljön a néző a moziba, s azt látja: minden olyan, akárcsak az igazi színházban. Mit csinálnak az utóbbi időben leggyakrabban egyes filmrendezők? Színházi módon rendezik, tördelik jelenetekre és képekre filmjeiket. A filmmontázs művészete csaknem teljesen eltűnt. Felállítják a felvevőgépet egy helyre és felveszik a cselekményt, amely úgy játszódik, akárcsak a színházban. Legfeljebb időnként hátteret tesznek hozzá. S ezzel kész is van. A filmrendezők jórésze nem foglalkozik a felvételek olyan szerkesztési megoldásával, amelyekben szigorúan számba kell venni legalább minden egyes felvétel távlatát, kü- 89 -