Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)

Második: Milyen ünnepélyes a csönd! Nem kellene valamelyikeiknek felállnia és mondani valamit? /A nézők egyikéhez fordul/ Elvtárs, miért olyan mogorva? Ez nem katonai biztosság, hanem szinház... Vagy talán arra gondol, hogy a katonai biztosság és a szinház céljai különböznek egymástól? Ahá, értem: ön ezt egyáltalán nem tételezi fel*.. Hát akkor, kezdjük! /Ünnepélyesen, mintha verset kezdene szavalni/ Tegyétek félre mindennapi gondjaitokat. Utjának végéreérve a tengerészezred, hozzátok, az utódokhoz fordul..."

Meg kell mondanom, hogy láttam az Optimista tragédiát Tairov rendezésében és Tovsztonogov rendezésében.A rendezők minden tehetség és eredetiség ellenére is már a Narrátorok megjelenésétől kezdve igyekeztek mindent megtenni, hogy a néző ne képzeljen valamiféle irreális dolgot, például olyasmit, hogy mindkét Narrátor azoknak nevében fordul a nézőkhöz, akik nem kivánják "hogy önök búsuljanak haláluk után".

...Vszevolod Visnyevszkij Narrátorai és Hírnökei mögött a történelem folyosójának végén elém tűnik az antik szinház, a nagy tragédiák színháza, ahol olyan jelentős szerepe volt a kórusnak, a vezetőnek, a hírnököknek. A népi tömegjátékok legragyogóbb képzeletszerüsége, de teljesen uj funkciókkal, feladatokkal és szereppel. Hírnökök, akik központi alakokká váltak. Eleven emberek ezek, akik távolról sem allegorikus figurák, s a szerző nem félt képzeletszerüen bekapcsolni a cselekménybe az élő emberek közé a holtakat. S még ennél korábban Nyemirovics-Dancsenko beállította Kacsalovot Tolsztoj Feltámadás c. müve előadásának nagyszerű Narrátor szerepébe. Ez a Narrátor kommentálta az eseményeket, beszélt a szereplőkről, leült melléjük, közöttük volt anélkül, hogy az utóbbiak észre vették volna. Meglepően bátor képzel etszerüség!

Milyen kár általában, hogy a "Müvész-Szinházas" ren- 66 -