Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)

szett néhány jóember; hamis és elfogult eszme alakult ki, és ami hamis, az mindig hazug, nem pedig realizmus. Ge ur a realizmust hajszolta."

Világos dolog,hogy szocialista korszakunk hősei semmiben sem hasonlítanak Krisztushoz, erről kár is beszólni. De amikor nagyszerű ötéves tervünk hőseit, a gyárak, az üzemek és a bányák hőseit, a kolhozföldek és a szüzföldek dolgozóit, kiváló tudósainkat a színdarabban és előadásokban előszeretettel "egyszerűsítik" és "köznapiasitják'bensöleg, hogy végtelenül "elevenné és egyszerűvé" tegyék őket, s ezzel beleesnek a legvulgárisabb "közönséges" fényképszerű utánzásba, - talán mégis csak felvetődik a kérdés: hol vannak és minek kellenek nemcsak a jövendő századok, amelyek számára örökké élnek teljes nagyságukban ezek a hősök, akik a világon elsőnek építettek fel az uj, szovjet társadalmat? S hol vannak és minek kellettek az előző, hősies évek, a nagyszerű, páratlanul hősies évek, amelyek telitve voltak a munkásosztálynak és a dolgozó parasztságnak a szabadságért és a teljes társadalmi és lelki felszabadulásért vívott harca mélységesen forradalmi pátoszával?

Hogyan lehet megteremteni az eszme és a forma, a tartalom, s a művész választotta művészi kifejezőeszközök "összhangját"?

Milyen legyen a mélységesen eszmei tartalmú mai színdarab kifejezésér«-szánt forma?

4.

Sok ilyen forma, sok ilyen művészi eszköz van s valamennyit be lehet sorolni a szocialista realista művészet fegyvertárába azzal a feltétellel, hogy minden egyes forma a lehető legvilágosabban és legteljesebben tárja fel az eszmeiséget, hogy az olvasókhoz e a nézőkhöz el kell jutnia az élet, s a műben szereplő emberek teljes realitásának.

35 -