Sztanyiszlavszkij: Cselekvő elemzés - Korszerű színház 6-7. (Budapest, 1960)
IV. Az adott körülmények elmélyítése
önk által jól ismert tartalmát.amelyet az Író megirt.Vagyis megismétlik a színdarab jelenét. És a múlt? És a jövő távlatai? Ki mesél nekünk erről? Ne rejtsék el előlünk azt, amit a szerző szövege mögött vagy sorai között belső szemükkel látnak, amit Shakespeare nem mondott ki teljesen. Uondják el, hogyan látják, hallják, érzik a színdarabban az emberi lélek életét. A drámaíró megadja a jelent és bizonyos utalásokat tesz a múltra és a jövőre. A regényíró többet ad., ő megírja a multat, a jelent, a jövőt is. Sőt előszót és utószót is ir hozzá. Nem csoda, hiszen őt sem a könyv sem az idő korlátái nem kötik. A drámaírónak más a helyzete: szorítják a színdarab szűk keretei. A drámai müvet korlátozza az idő. Ez a korlát nagyon szigorú: maximum 4-4 ás fél óra lehet, beleértve a 3-4 szünetet is, amelyek mindegyike körülbelül tizenöt perc. Persze, a felvonások időtartama is korlátozott: nem tarthatnak tovább 4o vagy 45 percnél. A közönség figyelme többet nem bir ki. Mit lehet mondani ilyen rövid idő alatt? Pedig sok mindent el kell mondani! És itt az iró a színészek segítségére számit. Mindazt, amit ő nem tud elmondani a múltról, a színészek mondják el. Azt az ellenvetést fogják tenni, hogy többet, mint amennyit a drámairó megirt, úgysem lehet elmondani. Ez azonban nem Így van. Vannak dolgok, amelyeket másképp is ki lehet fejezni, mint szavakkal. Amikor Eleonora Duse a Kaméliáé hölgy utolsó felvonásában, halála előtt olvassa Armand első találkozásuk után írott levelét, a színésznő szeme, hangja, intonációi, egész lénye meggyőzően sugározza felénk mindazt, amit lát, amit tud. Látjuk, hogy ismét átéli a múlt legapróbb részleteit is. El tudott volna-e jutni Duse ilyen magaslatra, ha maga nem ismerte volna az általa ábrázolt haldokló hősnő életét legapróbb részleteiben is.- 86 -
