Sztanyiszlavszkij: Cselekvő elemzés - Korszerű színház 6-7. (Budapest, 1960)
II. "Az emberi test életének" megteremtése a szerepben
a következőképpen magyarázta meg a szó jelentését: ha a tömeg vonulását egyirányba tereljük, ez olyan hatást kelt, mintha a tömeg egy meghatározott helyre vonulna. Az ilyen tömegmozgás a szervezettség, a rendezettség benyomását kelti. Ha azonban két csoportot kétfelé irányítunk úgy, hogy találkozzanak, összeütközzenek, lökdösődjenek, néhány szót váltsanak, elváljanak, majd ismét találkozzanak és ismét kimenjenek - a kapkodás, a sietség, a rendetlenség benyomását érjük el. Brabantionak nincs szervezett serege, alkalmileg verődik össze szolgáiból. Nem is lehet tehát semmiféle harci fegyelmezettségről szó, minden kapkodva, összevissza, sietősen történik. A "kavargás" elősegíti a kellő zűr-zavaros hangulat kialakulását.- Ki készítette elő magukat a mai próbára? - kérdezte végül Arkagyij Nyikolajevics.- Petrunyin segédszinész készített elő, Ivan Platonovics ellenőrzött. Torcov megköszönte mindkettőjük munkáját, megdicsérte a beszélőt, munkájukat változtatás nélkül elfogadta és azt az utasítást adta a segédszinészeknek, hogy velünk, színészekkel együtt játsszák el a jelenetet a már ismertetett terv szerint. A segédszinészek azonnal egyemberként felálltak és késedelem nélkül, rendben, mindenféle "kavargás" nélkül felmentek a színpadra.- Nem úgy,mint mi - súgtam a mellettem ülő Susztovnak.- Tanulj. Ez a mi okulásunkra történik - felelte Fása.- Nagyszerűen dolgoznak! Mint a karikacsapás! - helyeselt Vjuncov. A segédszinészek bejöttek a színpadra s először is hosszasan és igen összpcíntositottan latolgatták, hogyan kellene a legjobban végrehajtaniuk feladatukat. Nyugodtan járkáltak a színpadon, nemcsak a palotát jelző székek előtt, hanem a székek mögött, azaz a ház belsejében is. Ha nem találták meg a kívánt cselekvést, meg- 45 -