Sztanyiszlavszkij: Cselekvő elemzés - Korszerű színház 6-7. (Budapest, 1960)

I. Első ismerkedés a szereppel

ilyen felolvasó úgy tálalja a színdarabot, ahogy éppen "jön neki", belső lényegének megértése nélkül.

Ismerek esetet, amikor az egyik ilyen felolvasó a fő szerepet öreges hangon olvasta fel, mert fogalma sem volt róla, hogy az "öreg"-nek titulált hős fiatalember, de már csalódott az életben és kiérdemelte az "öreg" nevet. Az ilyen hibák megnyomorítják a színdarabot, hamis benyomásokat keltenek a művészekben és előítéleteket alakítanak ki bennük.

De a szenvedélyes, tehetséges, plasztikus, "megjátszó" felolvasás is előítéleteket alakit ki, ha az a felolvasó egyéni felfogását tükrözi. Képzeljék el, ha a felolvasó és az iró felfogása nem egyezik, de az előbbi előadásmódja olyan tehetséges, hogy a színész fantáziáját ez gyújtja fel, nem pedig az iró által megirt figura! Ez is előítélet - a színdarab javára. A harc ez ellen szintén nagyon nehéz és fájdalmas. Nehéz megszabadulni a tehetséges felolvasó hatása alól. És minél tehetségesebb a felolvasó, annál mélyebb és csábítóbb a hiba. Ilyen esetben a színész helyzete szinte kilátástalan: egyrészt képtelen megszabadulni attól, amit a felolvasó tálalásában úgy megszeretett, másrészt - ez a tálalás sehogysem fér bele a színdarabba, sehogysem illik össze vele.

Minél érzékenyebb a színész a benyomások iránt, annál inkább hisz mindabban, amit az első olvasáskor meghallott.

Vagy egy másik eset;

Sok iró nagyszerűen olvassa fel Írását, s felolvasásával gyakran óriási sikert arat a társulat előtt. A nagy ovációk után a darabot Ünnepélyesen átadja a színháznak, s a felvillanyozódott együttes örömmel készül az érdekes munkára. Milyen nagy aztán a színészek kiábrándultsága, amikor a második olvasásnál, dolgozószobájuk csendes sarkában hiába keresik azt, ami annyira magávalragadta őket az első felolvasás alkalmával. Mi történt itt? Kiderül, hogy a sikert az iró előadómüvészete aratta - s amikor az iró kitette a lá12