Brecht, Bertolt: A színházról - Korszerű színház 4-5. (Budapest, 1960)

A színjátszás egy olyan új technikájának rövid leírása, amely elidegenítő hatást vált ki

A V-effektus célja, hogy elidegenítse azt a társadal­mi gesztust, amely ott van minden folyamat mélyén. Társa­dalmi gesztuson annak a társadalmi viszonynak mimikái és gesztusbeli kifejezését értjük, amelyben egy meghatározott korszak emberei állnak egymással. A folyamat társadalmi érvényű megfogalmazását, a tár­sadalomhoz intézett hadüzenetének megnyilvánulását könnyíti meg, ha az egyes jelenetek számára elmeket találunk. Ezek­nek a elmeknek történelmi jelleget kell kapniuk. Ezzel eljutottunk egy döntő technikai elemhez: a his­tóriáéi áshoz . A színésznek a folyamatokat történelmi folyamatokként kell játszania. A történelmi folyamatok egyeSPTi, átmeneti, meghatározott korszakokhoz kötött folyamatok.Az emberek ma­gatartása e folyamatok során nem valami általánosan emberi, változhatatlan magatartás; meghatározott sajátosságai van­nak, bizonyos elemeit a történelem menete túlhaladta vagy túlhaladja, és a mindenkori következő történelmi korszak a maga álláspontjáról bírálatnak veti alá. Az állandó fejlő­dés elidegeníti számunkra az előttünk születettek magatar­tását. A színésznek mármost ugyanazt a távolságot kell el­foglalnia a jelen eseményeihez és magatartási módjaihoz, mint amilyet a történelemiró foglal el az eseményekkel és a magatartási módokkal szemben. El kell idegenítenie számunk­ra ezeket a folyamatokat és személyeket. A mindennapnak, a közvetlen környezetnek folyamatai és személyei a mi szemünkben valami természetes, mert meg­szokott jelleget kapnak.Elidegenítésük arra való, hogy sze­münkben feltűnővé váljanak. A tudomány már gondosan felépí­tette annak technikáját, hogy általánosan elfogadott, "ma­guktól értetődő",soha kétségbe nem vont folyamatokkal szem­ben állandó ingerültséggel viseltessünk; semmi ok nincs rá, amiért a művészet ne vehetné át ezt az oly végtelenül hasz­nos magatartást. Ez a magatartás a tudomány területén az 36 -

Next

/
Thumbnails
Contents