Brecht, Bertolt: A színházról - Korszerű színház 4-5. (Budapest, 1960)

A színjátszás egy olyan új technikájának rövid leírása, amely elidegenítő hatást vált ki

osak lehetséges, magatartásukat olyan pontosan mutatja be, ahogy csak emberismerete engedi, de nem kísérli meg, hogy önmagában /éa ezáltal másokban/ azt a képzetet keltse, hogy ezzel maradéktalanul átváltozott. A színészek tudni fogják, mire gondolunk, ha a maradéktalan átváltozás nélküli játékmód példájául a rendezőnek vagy egy kollégájuknak a játékát idézzük, aki valamely meghatározott részt előjátszik nekik. Mivel nem saját szerepéről van szó, nem változik át teljesen, a technikai részt hangsúlyozza, és fenntartja annak a magatartását, aki csak javasol valamit.

Ha a színész lemond a maradéktalan átváltozásról, akkor szövegét nem rögtönzésként, hanem idézetként adja elő. Emellett világos, hogy ebben az idézetben vissza kell adnia minden mellékhangot, a megnyilatkozások teljes emberi,konkrét plaszticitását; mint ahogy a gesztusnak is, amelyet bemutat és amely immár másolatot jelent, meg kell kapnia az emberi gesztus teljes hus-vér mivoltát.

A nem maradéktalan átváltozáson alapuló játékmód alkalmazásánál három segédeszköz szolgálhatja az ábrázolandó figura megnyilatkozásainak és tetteinek elidegenitéaéti

1. A harmadik személybe való áttétel

2. A múltba való áttétel

3. A rendezői utasításoknak és a kommentároknak a szöveggel együtt való elmondása

Az ő-formába és a múltba való helyezés lehetővé teszi, hogy a színész megtalálja a helyes távlatot. Emellett a színész rendezői utasításokat és kommentáló kijelentéseket keres szövegéhez és a próbán ezeket is elmondja /"Felállt, és dühösen, mert nem evett,Így szólt: ..." vagy "Ezt most hallotta először, és nem tudta, ez-e az igazság...* vagy "Mosolygott és túlságosan íb gondtalanul ezt mondta:,.."/ A rendezői utasításoknak harmadik személyben való elmondása azt eredményezi, hogy két hanglejtés ütközik öszsze, s ezáltal a másodikat - azaz a tulajdonképpeni szöve-33 -