Maszejev, I.: A drámai konfliktusról - Korszerű színház 3. (Budapest, 1961)

-legényében, a Zsurbin-család alakjait Kocsetov hasoncimü regényében, Davidovot és Haguljnovot Solohov "Uj barázdát szánt az eke" oimü regényében és Aydotya Bortnyikovát Hyikolajeva "Aratás" cimü regényében.

Legkiválóbb műalkotásainkban az emberek munkája úgy jelentkezik, mint igazi alkotótevékenység, egyedüli forrása mindennek, ami a földön értékes, szép és nagyszerű. Akadnak azonban még olyan müvek is, amelyek a munkát inkább bizonyos műveletek összességének, a munkás és a technika egymáshoz való viszonyának, az ember küleő létfeltételei közé tartozó tényezőnek ábrázolják, semmint bonyolult, sokoldalú folyamainak, amely az ember szellemi életének minden oldalét áthatja és az emberi élet fő tartalmát alkotja, ügy látszik, nem minden művész érti meg, hogy éppen a munka teszi az embert igazán gyönyörűvé, a munka neveli, alakitja, emeli fel az embert.

Másrészről viszont az utóbbi évek sok műalkotását nagyon elszegényítette, hogy hőseinek létérdekei köréből kirekesztett mindent vagy csaknem mindene, ami nem függ össze szorosan az emberek termelési tevékenységével. A szovjet ember életének és tevékenységének ez az egyoldalú ábrázolása a szocialista realizmusról alkotott leegyszerűsített elképzelés következménye. A szocialista realizmus - szöges ellentétben a konfliktusmentesig "elméletével" - az élet művészi ábrázolásának sokoldalúságát és teljességét, az életnek a maga teljes bonyolultságában való ábrázolását kívánja meg, s mindenekelőtt azt követeli a művésztől, hogy az ember szellemi arculatét teljes gazdagságában reprodukálja.

"Irodalmi hőseink szabványosításának ideológiai forrása, - irta Makarenko, a kiváló szovjet iré és pedagógus - a szovjet emberekről és egyáltalán dolgozóinkról alakított primitiv elképzelés". "Szovjet emberünket - folytatta Makarenko - a kritikusok a végletekig leegyszerűsítették, pucérra vetkőztették, szabványos erényekkel látták el, amelyekből száz