Miller, Arthur: A realizmusról - Korszerű színház 2. (Budapest, 1959)

kua atllua alkalmazására. Az persze nyilvánvaló, hogy minden színműben - legalább is korlátok között - meg kell sérteni az idő törvényeit. Lehetetlen, hogy az életben ilyen folyamatos időt fordítsunk egy bizonyos tárgy megbeszélésére ás ez idő alatt megfelelően ia viselkedjünk. Ezért minden színműben össze kell olvasztani, vonni az eseményeket. Ám abban a mértékben, ahogyan ez az összevonás mind feltűnőbbé vélik és az események kiválogatásét mind kevésbé irányitJa természetes megérlelődősük, a darab stílusa egyre távolodik a realizmuatől. "Édes fiaim" arra törekszik, hogy számot adjon az időről a hőnapok, a napok, az órák szabálya azsrint. "Az Ügynök halála" aaátrohbantja az őrét és a naptárt. "A boszorkányok"-t a természetes idő szabályozza vagy legalább is megkísérli a darab, hogy ezt a látszatot keltse.

Az idő összevonása megsemmisíti a realista stílust, mégpedig nem csupán azért, mart aérti valŐBágérzákUnket, hanem, mert az időtartam összevonása elkerülhetetlenül a látnék valami olyan elemét emeli ki, amelyet az életben általában nem látunk éa nem érzünk olyan fontosnak; ez pedig nem más, mint a lát szimbolikus értelme. Ha például a bUnözőt bíróság elé állítják, az Ügyésznek az a feladata, hogy a vádlott magatartását az esküdtszék előtt úgy szimbolizálja, hogy annak az embernek egész életét egy bizonyos jellemzésben lássák éa nem másképpen. Az ügyész nem arról beszél, hogy a vádlott kutyabarát, szerető férj és apa, szenved az ekcémái miatt, sem arról, hogy olyan ember, aki a gumit szája bal ée nem jobb szögletében rágja. Arra sem igyekszik, hogy számot adjon azokról a hosszú Időközökről, amikor a vádlott egészen másképp viselkedett, mint ahogyan a szimbolikus jellemzés beállította. Az ügyész összevonja az időt és lerombolja a valóságot, mert csak azokra a cselekedetekre terjed ki figyelme, amelyek alkalmasak a szimbólum kialakítására. Kisebb vagy nagyobb mértékben minden színműben ugyanezt kell tenni, máskülönben esztendőkig kellene ülnünk a színházban, hogy egy szerepet és jellemet valóban megismerjünk. De ha a darab azt a látszatot akarja kelteni, hogy az óráknak, hónapoknak vagy éveknek eseményeit részletesen mutatja be és ezeknek nincs szoros összefüggése a szimbolikus tartalommal, akkor sülhoz jutunk mind közelebb, amit realista stílusnak neveznek. Közbevetőleg megjegyzem, hogy a görögök "időegysége", amelyet olyan szigorú szabálynak ismertek el a dráma -- 7 -