Miller, Arthur: A realizmusról - Korszerű színház 2. (Budapest, 1959)
lan formában útnak indítani. Hozzá kellett tenni egyet s mást, amit most már szükséges volt kimondani, mert Időközben felismertem, hogy ez a darab nem előzmények nélkül pattant ki az agyamból, hanem az életem alakította ki. Ennélfogva több olyan lényeges változás került a darab koncepciójába, amely önmagában ugyan csekély volt de következményeiben annál fontosabb. Talán a két legfontosabb ezek sorában Eddie Carbone, a hős és az életében szerepet Játszó két nő megváltozott magatartása volt. Eredetileg Eddiet, mint egy Jelenséget, fogalmaztam meg, nagyon is ijesztő exlaztenclának és önigazolásával szemben bizonyos tartózkodást mutattam. Ennek kö▼etkestében úgy Jelent meg, mint valami biológiai csodalény és bizonyos mértékig visszataszító Jelenség, akit nehezen lehet elviselni az emberi társaságban. Átvizsgálva a darabot, lehetségessé vált, hogy elfogadjam azt a feltevést, amit az első változatban akartam tisztázni ég ami az volt, hogy bár ennyire nem tetszik ez az ember, aki mindenféle félelmetes dolgokat mivel, mégis fellelhető benne is az a csodálatos emberi tehetség, hogy hajlandó arra, amit végeő elemzésben az elképzeléseiért elkövetett önfeláldozásnak mondhatunk - bármennyire helytelen irányúak is ezek és ellenkeznek Joggal, emberi méltósággal, igazsággal. Amikor újból átvettem a darabot, Jobban be tudtam hatolni ennek az embernek a gondolkodásába úgy, hogy végül már be tudtam illeszteni a dráma szerkezetébe azt a felfogását, amely azelőtt olyan visszataszitóan hatott. Amint pedig idáig Jutottam, feleségének és húgának tőle független gondolkodása is érthetőbbé és kifejezhetőbbé vált és ez a két szereplő, akik eladdig néma ellenpontként húzódtak meg Eddie pályájának árnyékában, most olyan hajtóerőkké váltak, amelyek hol előre, hol vissza taszitják és tulajdonképpen ők készítik elő Eddie katasztrófáját. Amikor rájöttem, hogy mennyire benne élek abban, amit Írtam, Eddíenek eredetileg durva Jelleme is átalakult bennem, ezáltal a darab realistábbá vált és a közönség sorában is megértőbb visszhangra talált. Az uj produkció beállítása ezzel a felfogással teljesen összhangban állt. Peter Brook, a londoni rendező olyan színpadot szerkesztett, amely sokkal realisztikusabban részletezett volt, mint a kicsit kopár - bár szép - Hew York-i háttér és 64
