Miller, Arthur: A realizmusról - Korszerű színház 2. (Budapest, 1959)
New-ïorkban a darabot magelőzte a "Memory of two Mondays" /"Két hétfő emléke"/ előadása. As, hogy ennek a darabnak egyik főszereplője a bemutató előadáson teljesen elvesztette a nyugalmát és olyan állapotban játszotta végig a szerepét, ami már-mér a rémület határán Járt -elejétől fogva eloszlatott minden reményt, hogy ezen az estén a színházban egy emberi lélek megnyilatkozása bontakoshatik kl. A "Két hétfő emléke" előadását olyan egyértelműen utasították vissza,hogy az egyik - mégpedig legfontosabb!folyóiratban még csak még sem emlékeztek a bemutatóról. Amikor azután a "Pillantás a hídról" került színre, a kritikusok, gondolom - már olyan lelkiállapotban voltak, hogy csak valami szörnyűségre számítottak, hiszen az előző előadásban a színház méltó színvonalának még csak nyomaira sem találhattak. Nagyon is naivnak kellett volna lennem, ha azt hittem volna, hogy a második darab helyrehozhatja azt, amit az első teljességgel megsemmisített. A "Két hétfő emléke" patetikua komédia. Kgy fiatal fiú jónéhány évig dolgozik társai között, oaztozik bánataikban, sikereikben éh reményeikben, és amikor elérkezik az ideje, hogy megváljék tőlük, arra készül, hogy felejthetetlen búcsúban fogják részesíteni. Valami olyan jelet, magatartást remél, amely tanúsága lenne, hogy köztük élt, szivükbe zárták úgy, ahogyan ő is szivébe zárta őket. ám a hátköznapi munkában, amely körülöttük zajlik, alig veszik észre a távozását. Híradás ez a jelenet a társadalomnak abból az alsó . rétegéből, amelyben a gazdasági élet izmai gyökereznek; társadalmunk legsötétebb Afrikájából,amelynek belsejéből CBak kósza hírek jutnak irodalmunkba és színpadjainkra. Úgy gondolom, azért Írtam meg, hogy újjáélesszek valamit abból a valóságból, amelyben a szükség nyíltan éa meztelenül mutatkozik meg; azt reméltem, hogy meghatározhatom önmagam előtt a remény értékét, azt, hogy miért kell belé kapaszkodni és azoknak a hősieaaégét, akik legalább azt tudják, hogyan viseljék el a reménytelenséget. Egyetlen darabomat sem Írtam több szeretettel, egyetlen darabomat sem szerettem jobban, mint ezt. Mindamellett még ma ie szomorú éa meglepő előttem, hogy a darabot úgy fogadták, mintha valami nagy szomoruságu, reménytelen életkép lett volna. KI-égre ebből az időtlen és fásult kör- 62
