Miller, Arthur: A realizmusról - Korszerű színház 2. (Budapest, 1959)

meg gondolataimat pszichoanalitikusan, de soeem tagadtam meg azt az emberi vagy mondjuk humanisztikus felfogást, hogy az ember alapjában véve ártatlan és a gonoszság nem más, mint a hiába elpazarolt szeretet perverzióba fordulása. Nem tételezek fel semmiféle gonosz metafizikai hatalmat, amely egyeseket teljesen rabjává ejthet és nem tagadom azt sem, hogy végtelen bölcsességgel, türelemmel és tudással minden ember megmentheti magát önmagátél. Csupán azt hiszem, hogy olyan emberek is, akik látszólag kellemesek embertársaiknak és teljességgel normálisak, valamilyen oknál fogva átengedhetik magukat a gonoszságnak - mégpedig tudatosan, azaz úgy, hogy azt nem tévesztik össze a jóval, hanem felismerve, hogy a gonosz gonosz, éppen ezért szeretik és ragaszkodnak hozzá. Ma már azt hiszem, hogy a drámai lélektan megközelítésében egyik rejtett gyengeségünk éppen az, hogy képtelenek vagyunk szembenézni ezzel a ténnyel, - lényegében, hogy felfogjuk Jágót.

A "Salemi boszorkányok" erőszakos darab. De ha ma kérdez - nék meg a véleményemet, azt mondanám, hogy nem elég erőszakos. Ezt nemcsak azért mondom, mert támaszkodhatom a tárgyalás jegyzőkönyveire, de mondhatom a dráma műfajára való tekintettel is. Olyan nagyon törekszünk, hogy szereplőinket rokonszenvessé tegyük, hogy a gonoszság következményeit szentimentalizmussal keverve elposványositjuk arra az ürügyre hivatkozva, hogy az "okokat józanul kell mérlegelni". A rossz ember nyugalma lényeges kérdése nemcsak az erkölcstannak, hanem a dramaturgiának is. Ámde ebben a darabban az én vezető eszmém megkerülte ezt a gondolatot, ami csak a darab előadása során vált előttem világossá. Amit én ott akartam, nem volt más, mint egy lépést tenni nem csupán a bűn felismerésén túlra, hanem a hősnek könyörtelen feláldozásán túlra is.

A salemi társaság "erkölcsi szempontból" szókimondó volt. Az emberek abban az időben szentül hittek az elvekben, azok szerint éltek és haltak meg. A hitnek, a magatartásnak és a társadalomnak szabályai öntudatosan hatották át magánéletüket. A rosszalló vélemény elegendő volt, hogy cselekedetre birja őket Engem darabom tárgyához éppen az vonzott, hogy a történelmi pillanat felfogásom szerint módot adott rá, hogy költői jogommal élve magasabb öntudatu alakokat állitsak a színpadra, mint ahogy- 55 -