Miller, Arthur: A realizmusról - Korszerű színház 2. (Budapest, 1959)

"Édss fiaÍM"-nak és "Ás ügynök haláláénak - mégpedig a következő okoknál fogra. Annak a mintegy féltucat darabnak megírásánál! amelyek megelőzték, találomra rálaestóttam a témáimat, azaz semmiféle tudatában sem voltam, hogy as egyik darabnak a következővel valamiféle belső kapcsolata lehet. Ram vettem én észre azt az összefüggést darabjaim Írása során sem. Elkezdtem az Írást agy olyan darabbal, amely egy családről szélt, majd agy olyan darabot Írtam, mzalyban két testvér szerepelt, akik az •gyetenen a két szélsőséges áramlatban kardinak szembe egymással, azután olyan lélektani dráma következett, amely a börtönben Játszik, ahol az épeiméJüket valami ellenállhatatlan kényszer hajtja az őrUltek felé, a következő darabban egy különös hajóskapitány azerapel, akit a halál utáni vágy kerget kalézkodni a tengerekre, majd a Cortaz-Hontezuma konfliktust Írtam meg és Így tovább. Ismétlem, hogy amikor "Az ember, akinek mindenben szerencséje volt" c. darabomon dolgoztam, úgy mondanám: arról Írtam, ami körülvett az életben. Valahol hallottam annak a fiatalembernek a történetét, aki egy középnyugati városkában élt, tiszteletben tartották és szerették, nagy vagyont szerzett és hirtelen, aenki sem tudhatta, mi okból, mindenkit azzal kezdett gyanúsítani, hogy ki akarják rabolni, míg azután rögeszméjének kitörése után egy esztendővel öngyilkos lett.

Régebben alig töltöttem több Időt három hónapnál egy-egy darab Írásénál, lost pedig a hónapok úgy múltak, hogy sosem láttam magam előtt darabom befejezését. Tiz esztendei darabirás után egyszerre mintha csak feneketlen kútba zuhantam volna amelynek mélyén a dolgok értelme és felfogása szüntelenül kavarog. A múltban kevesebb gondom volt azzal, hogy kialakítsam a darab meséjét és több azzal, hogy a mese értelmét kibogozza. Most éppen ellenkezőleg úgy dolgoztam, hogy bár a gondolataim teljesen vilá^gsak voltak, képtelen voltam felépíteni a dráma folyastttoaságát, a színmű egységét: minden Jelenetnél újabb és ajabb nehézségeim támadtak, mintha mindannyi jelenet egy-egy uj darab kszdsta lejtt volna. De egy napon, amikor a tengerparton sütkérezve hevertem, hirtelen az összefüggéseknek újabb egyszerű változata jutott eszembe, olyan változat, amely nem oldotta ás nem is oldhatta meg azt a problémát, hogy miért Írtam "Az ember, akinek mindenhán szerencséje volt"-ot, de - ma úgy ér- 18 -