Miller, Arthur: A realizmusról - Korszerű színház 2. (Budapest, 1959)

III.

Mikor "All my sona" /Édes fiaim/ c. darabomat bíoutatték a Broadwayn, sok bírálóm azt mondta, hogy Ibsen-utánzó vagyok.Voltak, akik éppen ezért szerették a darabot, mások viszont éppen ezért caepülték. Non is tagadom, hogy Ibsen fontos szerepet játszott ennek a darabnak a keletkezésében - bár hozzáteszem, hogy Ibsen nem ugyanazt jelenti nekem, mint másoknak, ideértve mindazokat, akik akár lelkesednek érte, akár szemben állnak vele. Manapság többségben azok vannak, akik olyan ügyes szinpadi mesterembert látnak benne, akinek volt érzéke a jelentékeny eszmék iránt is. Napjainkban inkább gyanakvással fogadják azt a törekvést, hogy a drámát határozott alapokra fekteasük és a dolgok pontos értelmét egy mondatba tömöritsük. Az "élet" ma sokkal bonyolultabb, semhogy azt remélhetnők, hogy tükörképét az erők mechanikus ellentétében mutathatjuk be.A dráma ennélfogva "költői" lett; lehetőleg olyan, aminek végső gondolatai és értelme nehezen fogható fel; olyan, ami azt a látszatot kelti, mintha meg sem szerkesztették, fel sem építették volna, hanem csupán a színpadon kél életre, ahol azután szét is oszlik a ködbe. Azzal a céllal, hogy mielőbb az elevenre tapintson, a mi színházunk inkább hajlik a fiatalos formákhoz, mint az analizáló érettséghez. Nem az én feladatom, hogy dicsérjek vagy bíráljak, de felfogásom szerint az igazságos biró legalább is arra a megállapításra jutna, hogy a múlt évtized komoly müveinek sorozatát értelmileg - de még a villanykörtékkel is — elhomályősitott világításban Írták és játszották.

Általában azt hiszik, hogy minden olyan próbálkozás, amely