Ohlopkov, Nyikolaj: Dráma és játéktér - Korszerű színház 1. (Budapest, 1959)

-25-"A más színházának nem fontos, hogy láthass: néki színpad

kulcslyuk, nem Is tágas.

Nyughass es várhass egyenesen vagy ferdén a sorban,

S merülj el egy kis idegen sorsban."

A "Tücsök a kemencén" hangulatához hasonló langyos, kényelmes légkőröcske - akár ha teaivás után konfekciós Ízlésű selymesfényü, narancssárga lámpaernyő alatt üldögélne az ember - egyáltalán nem illett a megrázó színházhoz, amelyről álmodoztam. Mit is értett Majakovszkij "látványosságon", amikor azt irta:

"Mi is az igazi életet mutatjuk, csak itt a

színház a legszokatlanabb látványossággá alakítja." Miféle "látványosság" ez? Miféle szokatlanabb látványosság"? Csak később értettem meg, hogy Majakovszkij értelmezésében ez a látványosság képes kifejezni azt a hatalmas filozófiai gondolatot, amely áthatja az olyan müveket, mint Puskin Borisz Godunovja, Osztrovszkij Viharja és Erdője, Shakespeare Hamletje, Othellója és Le» királya, Goethe Faustja.

Milyennek kell lennie egyrészt az én áhított színházamnak, hogy az előadások légköre távol álljon mindenféle tücsök-langyosságtól, s másrészt hogyan kell értelmezni a "legszokatlanabb látványosságot"?!

Hosszan és hiába kerestem a színházakban, a mozikban, a különféle kiállításokon és a hangversenyeken stb. a ragyogó példát, mig végül egyszer, egészen véletlenül be nem tévedtem egy külvárosi munkásklubba, egy hirdetmény nyomán, amelyen az állt, hogy ma az ifjúság Alekszej Makszimovics Gorkijjal találkozik. Beléptem a nagy színházterembe és megláttam a színpadon Gorkijt. Az emelvényen állt és beszélt. A termet megtöltötték a fiatalok, s lélegzetüket visszafojtva, szomjasan itták a szeretett iró szavait.Akkor láttam és hallottam először Gorkijt. Bármilyennek alkotta