Ohlopkov, Nyikolaj: Dráma és játéktér - Korszerű színház 1. (Budapest, 1959)
-19-szinházi közönség, aki "előadást" néz, hanem részese a darab "cselekményének", részese annak az életnek, amelyet a darab bemutat. Vajon - kérdezzük önmagunktól - nem jutott-e el korunkban a szinház arra a kulturális fokra, amikor az előadásokban nincs egyetlen egyeduralkodó művészeti ág, hanem megvalósult /Leonardo da Vinci szavaival élve/ a művészetek "egységes öntvénye"; a drámairodalmi, a színészi /ismétlem,az utóbbi elsődleges szerepe mellett/, a rendezői, a zenei, a diszletezői és az épitőmüvészeté. A színpadon aszinés z ugyan a főszereplő; ez kétségtelenül igy igaz, de korunk megnövelte minden "művészeti segédeszköz" kulturális jelentőségét. S ezen a területen kevéssé használjuk fel és dolgozzuk át a múlt népi hagyományait. A szinházak többsége a gazdag hagyományoknak csak egy kis részével él, pedig az élet rohamosan fejlődik, a legnagyobb művészi változatosságot, a múlt gazdag színházi-kulturális hagyományainak lehető legalaposabb és legsokoldalúbb elsajátítását, az uj energikus keresését követeli a művészettől. Amikor szocialista korunk hatalmára és erejére gondolok, eszembe jutnak Mercier szavai: "A görög tragédiák megfeleltek a görögöknek; és mi, lehet, hogy mi nem merjük kialakítani a mi színházunkat, hozzánk hasonlónkat ábrázolni, azokkal egyUttérezni, s érdeklődni irántuk?" S mindjárt szeretném hozzátenni, hogy mindehhez nemcsak terjedelmes, monumentális darabok, monumentalista szerzők,monumentalista rendezők, nonumentalista színészek és zeneszerzők,monumentalista díszlettervezők kellenek, hanem olyan építészek is, akik megérzik annak a gondolatnak jelentőségét, hogy ma a "dobozszinpad", a meglévő, bevált, átvett építészeti megoldások, s a további tökéletesítésének távlatai mellett olyan szinpadépitészeti megoldásokat kell találni, amelyekhez távolról és sokfélül futnak ö33ze a szálak: ... a nézők által három vagy több oldalról körülvett ógörög színpadtól;