Ohlopkov, Nyikolaj: Dráma és játéktér - Korszerű színház 1. (Budapest, 1959)
-15-lévő szovjet ember általános, tipikus, s egyben egyéni alakját! A szovjet szinház nagy utat tett meg ebben a fő irányban. Sokszor győzött, de gyakran szenvedett vereséget is. A szovjet nézők sok követelése maradt teljesítetlen. A szinMz állandóan fejlődik, halad, fokozatosan "megtoldja" győzelmeit és eredményeit, növeli kultúráját, s a szocialista realizmus magasfoku művészetének képviselőjévé alakul. Ebben rejlik örökifjusága. De már Lessing is megirta "Hamburgi dramaturgia" c. müvében, hogy a kialakulóban lévő színháznak sok fokozatot kell bejárnia, amig eljuthat a tökéletesség csúcspontjára. A szovjet szinház már nagy utat tett meg, mérhetetlen kincset halmozott fel, de még sok fokozatot kell bejárnia, amig teljesen megoldhatja azokat a nagy és nemes feladatokat, amelyeket a párt állit a művészet elé. Úgy gondolom, hogy a következő ilyen lépcsőfok az a feladat lesz, hogy létrehozzuk kétféle színdarab s z intéz i s é t. Az egyik összetevő: nagy gyakorlatunk olyan darabok alkotásában, amelyekben művészileg teljesértéküen feltárjuk a munkásosztály, a dolgozók, a kolhozok termelési viszonyainak elevenbe vágó problémáit, a másik összetevő pedig: az olyan darabok, amelyekben ugyanilyen művészi erővel tárjuk fel az úgynevezett "magánélettel" kapcsolatos bonyolult erkölcsi és családi problémákat. Csak végre figyelembe kell vennünk és meg kell tanulnunk, hogy eszmei összeütközéseken keresztül ábrázoljuk a "termelési témákat" s nem a szűk értelemben vett termelés szinpadi vagy regénybeli bemutatásával, amelyben olyan műszavak és formulák fordulnak elő, amelyeket csak náhányszáz szakember ért meg. A fenti kétféle műalkotás szintéziséből keletkező darabban az ember teljes valójában állhat elő, s itt azután van lehetőség feszültségre, heves konfliktusokra, s "az ember lelki életének" bonyolult belső folyamataira. Itt lehet bonyodalom és nagyság, lehetnek eleven, várbő emberek, akik életükkel és T
