Hacks, Peter: Múzsák. Négy jelenet - Drámák baráti országokból 14. (Budapest, 1983)
/PFITZNER/ gyébként fiatal vagyok. Feltéve, hogy nem rosszindulatú a dolog. SCHMECKEBIERs És miért nem jött el akkor? PFITZNER: Hogy miért? Röatellem bevallani az okot. Tudniillik meglehetőaen kinoa, aőt, mondhatnám, határozottan nevetséges. A lélek, Schmeckebier, a lélek szakadék. ÄCHMECKEBIER: Meg kell, hogy mondja nekem! PFITZNER: Ugy-e mi nagyon komolyan vettük azt a dolgot? Mind a ketten? SCHMECKEBIER: Halálos komolyan. PFITZNER: Noa, Schmeckebier, irae az ok. De vegye kérem tekintetbe, hogy éretlen voltam éa gyermekea. Szükséges és fontos, hogy ezt tekintetbe vegye. Tehát nyiltan kimondom: képtelen lettem volna mást feleségül venni, mint egy szüzlányt. SCHMECKEBIER: Pfitzner, én akkor szűz voltam. PFITZNER: Hihetetlen. SCHMECKEBIER: És ez volt az oka, hogy én nem jöttem el. PFITZNER: Most igazán végtelenül meghatott. Mert látja, a szüzesség, az az utolsó tiszta állapot az ember életében. Az ember még nem nyert meg semmit a valóságból, de még nem is veszített el semmit sajátmagából. Igen, az ember megőrizte önmagát. SCHMECKEBIER: Milyen igaz, amit mond, milyen találó. Bizony, rengeteget jelent, ha valaki még nem veszített el semmit. Maga megnősült? PFITZNER: Soha nem sikerült szüzlányt találnom. SCHMECKEBIER: Pfitzner, én még mindig szűz vagyok. PFITZNER: Ha az ember elgondolja, hogy miket*, müvei velünk a sors. ^ /Feláll./ SCHMECKEBIER: Vajon viszontlátjuk-e még egymást? PFITZNER: Kötve hiszem, hogy valaha még meghivnak az Államtanácshoz. /Harangok szólalnak meg./ 67
