Hacks, Peter: Múzsák. Négy jelenet - Drámák baráti országokból 14. (Budapest, 1983)

/SCHMECKEBIER/ utolsó travail attractif, ha ért franciéul.

RIMSKY: Maga beszél franciául?

SCHMECKEBIER: Én ugyan nem. Mondom magának, hogy nem létezik olyasmi, aminek nem-tanulását ne vállaltam volna. Tudatlanságom valóban átfogó - hamisítatlan reneszánsz alkat vagyok. Higgye el nekem, ha Leonard ónak ma kellene élnie, ő is vécés bácsi lenne. De nehogy félreértsen: hiszen készséggel elismerem, hogy nem lett belőlem semmi. De én vagyok az, aki igy akarta. Ugyanis itteni állásom azzal jár, hogy szünet nélkül találkozom azokkal, akikből lett valami.

RIMSKY: Igazán izgalmas volt mindezt megtudni. Mindazonáltal, Pfitzner, ne feledkezzünk meg az ünnepségről; most már valóban nem szabad több időt veszítenünk.

PFITZNER: Menjen csak előre, Rimsky. Időben fent leszek

én is.

/RimSky el./

SCHMECKEBIER: Úgy gondolom, tisztelt barátom, hogy nekünk is

van egy s más megünnepelnivalónk. /Üveget és poharakat vesz elő./

PFITZNER: Pezsgőt ne, kérem, ne. Egyáltalán nem birom a

pezsgőt, egyetlen kortyot sem.

SCHMECKEBIER: A mája?

PFITZNER: Májról egyelőre hallani se akarok. A doktor azt

mondja, hogy a májamtól akár száz évig is elélhetek - feltéve, hogy nem valami rosszindulatú dologról van szó.

SCHMECKEBIER: De csak nem...?

PFITZNER: Nem akarom tudni, semmit nem akarok tudni. Nem

hagyom, hogy rudakkal, tűkkel, meg sugarakkal belém másszanak. A halálomhoz az égvilágon senkinek semmi köze, az kizárólag az én ügyem, én pedig nem akarok semmit tudni. Amit a doktor mond, az végül is nem nyugtalanító.

60