Hacks, Peter: Múzsák. Négy jelenet - Drámák baráti országokból 14. (Budapest, 1983)
/SCHMECKEBIER/ Uramisten, ezerki le ne százhatvannyolc* "fides idők, vad idők. PFITZNER: A felíorgatás korszaka, Rimsky. Maga nyilván éppen akkoriban született. SCHMECKEBIER: Hogy elszabaditottuk az ösztönöket, Pfitzner! PFITZNER: Megrohantuk a hivatalokat! RIMSKY: De, kedves Pfitzner, a hivatalok azóta már aligha játszanak említésre érdemes szerepet. PFITZNER: /nagyon indulatosan/ Hát ez hallatlan. Hagyja abba ezeket a támadásokat! RIMSKY: Jó, jó. Hagyjuk most a veszekedést. PFITZNER: Hát még ő! /Rámutat Schmeckebierre./ Úgy filozofált, mint Marx és Dutschke együttesen, indiai dob kíséretére énekelt; ő volt az első nő, aki melltartó nélkül sétált végig a Lindenen, Berlin nagy csodálkozására. A legnagyobb földalatti költők Schmeckebierről Írták verseiket. Nem létezett olyasmi, amihez ő ne értett volna. RIMSKY: Nem, nem, ez már túl sok a jóból. Nincs olyan ember, aki mindent tudna. SCHMECKEBIER: De van. Tizennyolc évesen mindent tud az ember. Amikor elmúltam tizennyolc, már nem is akartam mindent tudni. RIMSKY: És honnét tudott mindent? SCHMECKEBIER: Onnan, hogy megesküdtem magamnak: soha nem fogok tanulni. Nem voltam hajlandó valamennyi emberi tevékenység gyakorlását korlátozni, csak azért, hogy egyetlen tevékenységet részesítsek előnyben. RIMSKY: Most mégis csak egyet gyakorol. SCHMECKEBIER: Igaz, de olyat, amely nem távolit el a dolgok központjától. Schopenhauer szerint a zabálás és a szarás olyan, mint a nemzés és a halál. RIMSKY: Maga Schopenhauert olvas? SCHMECKEBIER: Nem. Minek? Azt akartam csak kifejezni vele, hogy a munkám egy része a humán területnek. Ez az 59
