Hacks, Peter: Múzsák. Négy jelenet - Drámák baráti országokból 14. (Budapest, 1983)

/STIEGLITZ/ "Továbbá} életrajzi feldolgozása. Kíméletlenül

önmagámmal szemben. Magamról, mint olyan emberről, ki az áldozat által teljesen megújult s kiben élénken egyesül az önerőből visszanyert nyugalom

és a legmélységesebb erők felismerése."

/U.1 ivet vesz elő./

MUNDT: Stieglitz, én szerettem őt! De nehogy félreértsük

egymást: soha egyetlen rá vonatkozó tisztátalan gondolat sem terhelte a lelkiismeretemet.

STIEGLITZ: Mundt, lenne olyan szives most az egyszer befogni

a csőrét?

MUNDT: Orvost kell hivni! Dehát minek? Nincs olyan orvosa a világnak, aki az angyalokat itt tudná tartani a földön. Most sietek Drake szobrászhoz, hogy a drága lény alakját öntse ki gipszből; a későbbiekben, derék barátok anyagi hozzájárulása révén, talán márványszoborban is megörökiti az ő nemes formáit. Hófehér márványból.

/Elmegy./

STIEGLITZ: /ir/ Hasonlatlehetőségek a saját lelkemre vonatkozólag: viharzó tenger, magas hegységek. Mindaz, ami a természetben vihartól dúlt, soha meg nem nyugvó, /u.jabb ivet vesz elő./ "Más hasonlatok, Lottchenre vonatkozólag: a végtelen, tisztán ragyogó ég, a tó csendes tükre. Immanuel Kanttól: az esztétikusan-matematikusai-fenséges. . . " /ujabb ivet vesz elő és ir/"Szerelem a siron túl. Ebben nem ismerek magamnál nagyobb mestert." /Újabb ivre ir/ "Ami a megteendő utazásokat illeti: a tengerek üdvözlete Char lotte-nak. A hegyek üdvözlete az Egyetlennek." - Ó, milyen kimerithetétlenül árad belőlem mindez! Ömlik és ömlik... Nyertél, Lottchen: nem apad el! /Az egész helyiséget megtölti további ivekkel./

33

I