Hacks, Peter: Múzsák. Négy jelenet - Drámák baráti országokból 14. (Budapest, 1983)

/Csengetnek. Charlotte a tőrt a levélre teszi és ajtót nyit. Belép Mundt./

Maga az, Theodor? Hát lehetséges?

MUNDT: Bocsásson meg, hogy előzetes megbeszélés nélkül

idetolakszom. Lehet, hogy Stieglitz végül nincs is itthon?

CHARLOTTE: A férjem hangversenyre ment.

MUNDT: Hangversenyre? Lehetséges? Ezt nem sejthettem,

Charlotte, hiszen egyébként soha nem hagyja el a szobáját.

CHARLOTTE: Tudnia kellett, hogy ma elmegy.

MUNDT: Nekem? Honnét tudhattam volna?

CHARLOTTE: Hiszen tegnapi találkozásink alkalmából megmondtam

magának: képzelje, Theodor, rá tudtam venni Heinrichet, hogy elmenjen a Riess vonósnégyes koncertjére. Sőt, ezt nagyon is nyomatékosan mondtam.

MUNDT: Hogyan is lehettem ennyire szórakozott?

CHARLOTTE: Bizony, Theodor, ezt most nyugodtan megkérdezhetjük magunktól.

MUNDT: Nem is tudom szavakba foglalni, hogy mennyire kellemetlen nekem mindez. Teljesen véletlenül van nálam egy csekély figyelmesség, egy karkötő, és ezt most el kell fogadnia tőlem, Charlotte, különben soha nem hiszem el, hogy a figyelmetlenségemett megbocsátotta.

CHARLOTTE: Oh, ez elragadó. De mintha a szine megegyezne a

maga haj az inév e1?

MUNDT: Az én hajamból készült.

CHARLOTTE: No igen, de a zár igazán gyönyörű munka.

MUNDT: Valódi tombak.

CHARLOTTE: Nem tudom, hogy azabad-e ilyen ajándékot adnia,

Theodor.

MUNDT: Nagyon szeretném, ha állandóan hordaná. Nappal is,

éjjel is, egészen a haláláig.

CHARLOTTE: A halálomig fogom viselni. Ezt megigérem magának.

MUNDT: Nem is tudja, milyen mérhetetlen ajándékot ad ne-20