Zorin, Leonyid: Házasságtörés. Vígjáték két felvonásban - Drámák baráti országokból 13. (Budapest, 1983)

VALETOVî Félrebeszél.

RAFAELJEV: Engem és a feleségemet.

VALETOV: /fáradtan/ Mi történt?

RAFAELJEV: Mi van az ígéretével?

VALETOV: Térjen észre!

RAFAELJEV: Úgy fordultam önhöz, mint költőhöz, humanistához. Emlékezzék vissza a saját szavaira. Én hittem Önnek, és ön becsapott.

VALETOV: Álljunk meg! Valamelyikünk nem normális. Most

már megint mi a bűnöm?

RAFAELJEV: Gúny tárgyává tett. Megvetnek, kinevetnek minket.

VALETOV: Ez nekem görögül van! Talán nem fejtettem ki

eléggé, milyen helyet- foglal el Zara Petrovna

a szivemben?

RAFAELJEV: De igen, elmondta.

VALETOV: "Elmondta; " Én nem "elmondtam", én megénekeltem. Elimádkoztam. Ódát és szerenádot költöttem róla. A diadalmas szerelem himnuszát Írtam meg. Piedesztálra állítottam, önt a csillagokig emeltem! Csak magamat nem kíméltem. Most elutazom, miután kétszer- is visszautasítottak.

RAFAELJEV: Éppen itt hibázott.

VALETOV: Mit akar ezzel mondani?

RAFAELJEV: Feltételezem, hogy a jószándék vezette, de

ezzel csak ártott nekünk. Mindenki csalódott bennünk. Szégyellünk az emberek szemébe nézni.

VALETOV: Uramisten, mit követel még tőlem ez a kielégíthetetlen Pokrovszk?

RAFAELJEV: Valetov, gyakoroljon önkritikát! Hát milyen

képet festett Zara Petrovnáról? Olyan lett, mint egy régimódi libuska. ön szerint valóban ilyen a bátor, modern asszony? Az isten szerelmére, nehogy megsértődjön, de ez a nézet özönvíz előtti.

VALETOV: Lehetséges, lehetséges. Alapjában véve én ja-49