Saeger, Uwe: Elrepülni - Drámák baráti országokból 12. (Budapest, 1987)
— És nem csak arról van szó, hogy nem tetszik neki az orrom vagy a szemem. Én magam nem tetszem neki, úgy, ahogy vagyok. F RAHM — Nézze, kérem, ez itt nem tévés fejtörő. — Nem lehetséges, hogy Brock polgártárs eljárása esetleg édesanyja jelenlegi életmódjában gyökerezik? STEFAN — Mit tudom én. F RAHM — Brock polgártárs vallomása itt fekszik előttem. — Miért épp ebben a kérdésben nem meri kimondani az igazságot? — Olvassam fel magának... STEFAN — De hát ez nevetséges. FRAHM — Elárulná, mit tart nevetségesnek? STEFAN — Az igazságot. FRAHM — Nézetem szerint az igazság soha nem lehet nevetséges. STEFAN — Kivételek erősítik a szabályt. FRAHM — A konyhafilozófiát halasszuk későbbre. — Talán fáj a keze? STEFAN - Nem érdekes. FRAHM — A verekedéstől? STEFAN — Délután, meccs közben, elestem. FRAHM — Node így orron trafálni valakit! Mintaszerű célzás volt. Az ilyesmit talán gyakorolni is kell! STEFAN — Mert egyszer csak... Az történt, hogy... Szóval, betelt a pohár. Valahogy mintha valami kifutott volna bennem. Nem tudom jobban mondani. — Olyan volt, mintha az összes többinek is nekimennék. Mert... FRAHM — Kik azok a többiek? STEFAN — Mind, akik nagy ívben elkerülnek, mióta az anyám együtt van Herberttel. — Gondolom tudja, hogy Herbert kicsoda! — Meg azok is, akik azóta rám akaszkodnak, farmernadrágért, cigiért, mit tudom én, miért... De gondolom, erről is van tudomása. Szóval ez az, ami ellen egyszer csak védekeznem kellett. FRAHM - Ha jól értettem a vallomását, Brock polgártárs viselkedése nem utalt részéről tettlegességi szándékra. STEFAN — De én akkor is védekeztem. Valahogy úgy éreztem... Elvégre Herbert is ember. Eszik, iszik, sír és nevet, pont úgy, mint mi. Úgy is beszél, mint mi. És közben nem is játssza meg magát úgy, mint azok, akikről beszélek. És egyáltalán nem az a véleménye, hogy itt minden sötét és sivár, odaát meg minden nagyszerű. Csakhogy... FRAHM — Nem szóltam közbe. 24
