Radzinszkij, Edvard: Néró és Seneca korának színháza - Drámák baráti országokból 11. (Budapest, 1983)

(HANG A HORDÓBÓL) Eltakarod előlem a nap sugarait... Néró lassan eltávolodik a hordótól. Aztán meggyujt egy fáklyát. Néró fáklyával a kezében közeledik a hordóhoz. A fáklya fénye egy pillanatra megvilágítja Néró arcát. A kegyetlen fényben egy fáradt, petyhüdt arc látható, ame­lyet vastag festékréteg takar. De Néró ekkor távolabb tart­ja a fáklyát, s a hajnali derengésben ismét a régi ’’Apollót" látjuk. "Apolló" a hordóhoz megy és meggyujtja. Aztán mind a hárman - "Apolló", "Venus" és "Ámor" - szótla­nul körülülik az égő hordót. Kiáltás hallatszik a hordóból. Majd elhal. Lassan elhalkul a mélyből feltörő jajgatás és hörgés is. Szünet. Csend. A csendben felhangzik "Ámor" csengő nevetése. Nevetését, mint valami éneket, átveszi "Apolló", majd "Venus", ügy ül­nek az elhamvadó hordó körül, mint három ifjú isten. És hal­kan kuncognak, mintha olyan titokról sugdolódnának, amelyet csak ők ismernek. = Függöny = 77

Next

/
Thumbnails
Contents