Radzinszkij, Edvard: Néró és Seneca korának színháza - Drámák baráti országokból 11. (Budapest, 1983)

(SENECA) holnap úgy behúzzák a nyakukat, hogy kisebbek lesz­nek azoknál, akik a földben fekszenek. Hol futnak & pénz után és a fogukhoz verik, hol pedig szór­ják, mint a pelyvát. És a lelkűk mindennap más lesz. Nagy dolog mindig ugyanazt a szerepet ját­szani az életben: élj úgy, hogy legalább rád is­merjenek. NÉRÓ És eközben a mama széttárta ruháját és azt kiál­totta a gyilkosnak: "A méhembe döfj! Oda szúrj, ahol őt hordtam! VENUS Nem, ne! Én félek! NÉRÓ (a lábához kúszik) Mama! Mama! Szegény méhed! Meg­öltem a mamát! (a földre rántja Venust, elhalmoz­za csókokkal) Mama! Meghaltál, mama!... Nézd, Se­neca, milyen szép a melle! Mama Venus volt! Ó hab­zó hullámok! Hogy szeretett volna uralkodni! (szen­vedéllyel) Féltékeny volt a nőimre, Seneca. Annyi­ra sóvárgott a hatalom után, hogy mellém feküdt a gyaloghimtómba! (nevet) Az anyám elcsábított! SENECA Hallgass, császár! NÉRÓ (nevetve) Megint nem birod idegekkel? (Senecához simul: súgva) Mama ott feküdt holtan... én fölöt­te álltam... az anyám fölött... és kacagva és sir­­va a bájairól csevegtem... Az istenek pedig hall­gattak. Miért hallgatnak mindig? Lehet, hogy ők is... akárcsak te... a hallgatásukkal helyesel­tek? (Seneca hallgat. A hordóban ülő öregember­hez) Hé biró. Utolsó Diogenész testvérem, miért nem sújtott le a villám a bűnösre? ÖREGEMBER Te magad adtad meg a választ... (elhallgat) 49

Next

/
Thumbnails
Contents