Prokofjeva, Szofja: Beszélgetés tanuk nélkül. Színmű 2 felvonásban - Drámák baráti országokból 10. (Budapest, 1983)
Úgy érzem magam, mint aki aineken áll, látja, hogy robog feléje a vonat, de meg aera bir moccanni. Ezt jól kieszelted. Egy vén agglegény, hiaz elég rég áll a raktárban. Bedőltem neked. Pedig tudhattam, hogy homokra épitek, egy hajszálon függök. Nehéz téged kiismerni: álnok vagy a csontod velejéig, ugyanakkor szentimentális, hogy a fene vigyen el. Oatobaaág volt, hogy szabadjára engedtelek, ez az igazság. Többször kellett volna idejárnom szemmel tartanom minden lépésedet. Talán az sem ártott volna, ha néhanapján lefekszem veled. . . Csak mostanában vagy hozzám ilyen tüskés, egy évvel ezelőtt még kapva kaptál volna az alkalmon. Akkor bezzeg nyugton maradsz, eszedbe se jut az ilyesmi. Kiengedtelek a kezemből, nem fogtalak elég erősen. Pedig azt kellett volna tennem, bármilyen furcsán hangzik, már csak Szvetka érdekében is. Mit vétett az a szegény kis asszony?. . • Az igazak álmát alussza, a karjára hajtott buksival. Mindezt el lehetett volna kerülni, meg lehetett volna előzni. Szvetka soha sem tudott volna meg semmit, Ő nem nyomoz utánam, úgyis tudja, hogy pórázon tart. Igen, megnőtt a szarvad azóta, hogy elmentem: nem volt itthon a macska, cincogtak az egerek. És milyen alattomosan csináltad: hallgattál, egy szóval sem árultad el. Harapófogóval kellett kihúznom belőled. Hol van a te ravaszságodtól az én gyanútlan kis Szvetkám! Ha a teája mellé megkapja a mindennapi képviselőfánkját ő már boldog. Itt bezzeg nem babra megy a játék,itt megrabolják, kifosztják az embert. . . (a NŐ visszajön, teáskannával)
