Prokofjeva, Szofja: Beszélgetés tanuk nélkül. Színmű 2 felvonásban - Drámák baráti országokból 10. (Budapest, 1983)

És ott van Nataska. Milyen komoly kis emberpalánta. Az én lányom, egy akadémikus unokája. Kis gödrösarcu angyal. . • Azért akarsz büntetni, mert egyszer régen hallgattam rád, engedtem, hogy körülfonj a nyálkás csápjaiddal. Te akartad akkor, hogy igy legyen, igenis te, és ha kell, majd emlékeztetlek rá. Tudod, mi vagy te? Egy örökéletü, szürke molylepke. De szürke vagy-e csakugyan? Az utóbbi időben kivirultál, drágára, és ez rosszat sejtet. Szvetka egyszerűbb, ő átlátszó, mint a forrásviz. Te viszont. . . Ez az átkozott, titkos tűz benned. A bensődből tör elő a fénye. Nem aludt ki, ó, dehogy aludt! Csak egy időre lelohadt. . .

(Odamegy a Nőhöz)

A fene vigye el, innék valamit, az talán fölmelegitene. Kostoljam meg mégis a tiszta szeszt? Fejfájást kapok tőle.

NŐ Várj csak, hisz konyakom is van. Hogy is felejthettem el !

(konyakos üveget és két poharat vesz elő)

FÉRFI Ejha, ötcsillagos! Ez igen! Évek óta csak pult

alól lehet kapni. így feltörtél?

NŐ Maradék, nem fogyott el.

FÉRFI Kit traktálsz te. . . ilyen konyakkal? Jó, jó,

nem vallatlak. Tudod mit? Igyunk Nataska egészségére. Amikor egy ilyen pöttöm kis teremtés, masnival a hajában, feltipeg az emelvényre és odaül a zongorához, becsületszavamra, alig tudom megállni könnyek nélkül. Bizonyos értelemben ez az életünk igazolása. . . Igyunk és értsünk szót, mint kultúremberekhez illik.

28