Prokofjeva, Szofja: Beszélgetés tanuk nélkül. Színmű 2 felvonásban - Drámák baráti országokból 10. (Budapest, 1983)

Csupa hazugság, csalás, szenny itt minden.

És milyen zárkózott lettél. Magadról egy mukkot se. Félsz, hogy elszalasztod a zsákmányodat, az pedig akárhogy is nézi az ember, jókora nagy hal. Én meg buta fejjel azt hittem, rég kialudt benned minden. Mert hogy látszólag olyan jámbor vagy, mindig egyformán kiegyensúlyozott ezzel tévesztettél meg. Sőt idővel valahogy még csendesebb lettél, olyan észrevétlenné váltál, hogy szinte beleolvadsz a falba. Már nem is tudom, milyen vagy valójában. A szemem is elszokott tőled. Ez baj. Rajtad kellett volna tartanom. El kell ismerni, van benned valami. . • Ahogy akkor szép

lassan behálóztál. . . Persze, akkor fiatalabb voltál, de még mindig van benned valami. . . A vonalaidban, a tartásodban van valami különös, valami sajátos. Meg tudod bolonditani a férfit. No persze, már amelyiket. Van benned valami tűz, parázs, amelyre szívesen ráfújna az ember. Éjszakai fény, gonosz lidércfény. Szvetka egészen más. Ő nappali fény. Ő az én napom. Mellette minden tiszta és világos. . .

(Cseng a telefon, s mintha ez volna a jel, hirtelen világos lesz. A NŐ felveszi a kagylót.)

NŐ Tessék. Nincs itthon. Még nem jött haza. Megmondom. Ki keresi? Rosszul hallom. • •

(kissé zavartan) Görény? Jó, megmondom neki.

FÉRFI Görény? Ez Gyimka haverja?

NŐ (kelletlenül) Jaj istenem, igen. Biztosan,

Ezeknél mindenki haver.

17