Petrusevszkaja, Ljudmila: A huszadik század dalai. Egyfelvonásosok - Drámák baráti országokból 9. (Budapest, 1987)
(M.) szétmarcangolják a fajtájukból valót, ha megsebesült. Vagy beteg és öreg, mint az én esetemben. De könnyű a Farkasnak, erdő- és mezőőr, vigyáznak rá, a haja szála sem görbülhet meg. Mindjárt betoppan,és akkor majd meglátja, csak egy kicsit várjon még, semmi esetre se menjen el, nagyon kérem, mert ha a Farkas megtudja, hogy felkereste egy ilyen divatos kisasszony,és nem várta meg, még azt gondolná, én tessékeltem ki, én beszéltem tele a fejét mindenféle badarsággal. Maga egy ravasz nő, igaz? A. — Semmi baj, időm van bőven. M. - Köszönöm. A legutóbbi alkalommal egy kis ápolónővel volt vonzalma, abból a kórházból, amelyben feküdt. Tudja, kit küldenek manapság ápolónőnek a kórházakba — kisebb tolvajokat, szarkákat, hogy ott töltsék ki a büntetésüket. Ezek cipelik a hordágyakat, hozzák-viszik az ágytálat, takarítják el a halottakat. Az ételmaradékokkal meg a saját zsebeiket tömködik tele. Na hát egy ilyen nőszemélyt hozott ide. A Farkas külön háztartást visz, maga mossa a holmijait, és maga felel a dolgaiért. Én is dolgozom, az én körülményeim közt nem dolgozni egyenlő az éhhalállal. Ért engem? Szóval, maga mossa ki a zokniját a csap alatt, igyekszik. Önállóan is étkezik, a Majakovszkij utcai diabetikus kifőzdébe jár. És hát eldöntötte, hogy márpedig ő könnyít az életén, bejelentette, hogy ezentúl lesz egy bejáró felesége, mosóné és konyhalány egy személyben, mert engem már nem bír elviselni. Érti? Ért engem? (A. bólint.) Én persze ezt az ápolónőt azonnal kihajítottam, ahogy betette a lábát, még fel sem ocsúdott, és máris az ajtó túlfelén találta magát. Nem is értem, mit talált benne, mindössze öt évvel volt nálam fiatalabb, nem úgy, mint maga, igaz, jól tartotta magát, nem aszott össze a börtönkenyéren. Megfésülködött, bekölnizte magát, kikente a képét, aztán azt hitte, minden megnyílik előtte. A Farkas meg nem jött vele, csak előreküldte felfedező útra, gondolta, majd eligazodik. Magát is így küldte, gondolom. De én gyorsan elbánok mindenkivel. Még nem rokkantam meg, még nem vagyok elnyűve fizikailag. Inkább megedződtem. Nézze csak, egyetlen ránc sincs rajtam. Persze, ne higgye, hogy ez a gondtalan élettől van. Úgy értem, mindent kibírok, azok után, ami húsz éve történt velem, ott a kórházban. Amikor a kazánfűtőnő ordítani kezdett, hogy nem hajlandó a gyerekhullákat elégetni, neki ajándékba se kellenek, vigye, aki akarja, ott fekszik neki három tetem bedobozolva a forgácsok alatt, ha újabbakat 34
